El a kezekkel a sajtótól! A kormány most a független médiát vette célba, de az igazságot nem lehet betiltani. Amíg velünk vagytok, mi is létezni fogunk, köszönjük, hogy támogatásoddal és adód 1%-ával segíted a munkánkat! Már a támogatónk vagy?
Jelentkezz be!
Támogatás! Elrejtés

Az állam pár tízezres köztartozások miatt elkezdte visszakérni a 2,5 millió forintos nagycsaládos autótámogatást

Legfontosabb

2023. január 17. – 06:06

Az állam pár tízezres köztartozások miatt elkezdte visszakérni a 2,5 millió forintos nagycsaládos autótámogatást
Az olvasónk, Péter által támogatással vásárolt Toyota – Fotó: Olvasónk / Telex

Másolás

Vágólapra másolva

1217

Péter 2021-ben nem tudta, hogy tartozik a NAV-nak 100 ezer forinttal, amikor 2,5 milliós autóvásárlási támogatást kért és kapott. Bár azóta a teljes tartozást befizette, októberben felszólító levelet küldött neki az államkincstár, hogy fizesse vissza mind a 2,5 milliót. A határozatban azt írják: Péter jogtalanul kapta meg a támogatást a köztartozás miatt, és nem veszik figyelembe azt sem, hogy négy gyerekét szállítja a pénzből vásárolt kisbusszal. Egy másik olvasónk, Edina esete még furcsább: ő már 2020-ban rendezte 15 ezer forintos tb-tartozását, de most őt is felszólították, hogy adja vissza a családi autóra költött milliókat. A köztartozások ellenőrzésére vonatkozó jogszabályt utólag változtatták meg, sok érintett lehet az ügyben, de az államkincstár egyelőre nem adott választ a Telex kérdéseire.

Bürokratikus emberkínzásnak tűnő határozatot kapott a Magyar Államkincstártól (MÁK) olvasónk, Péter. A 2022. október 12-én küldött levélben felszólították, hogy 15 napon belül fizesse vissza a több mint másfél évvel korábban, négy gyereke után, nagycsaládosként kapott autóvásárlási támogatás teljes összegét és kamatait, vagyis több mint 2,5 millió forintot.

Az indoklás szerint egy ellenőrzésen megállapították, hogy a támogatási kérelem benyújtásakor Péternek köztartozása volt. A feltételek közt szerepelt a tartozásmentesség, és mint írják, a kérelem benyújtásával Péter büntetőjogi felelősséget vállalt arra, hogy az abban szereplő információk valósak. Az úgynevezett szerzési támogatáshoz szükséges űrlapot ezen a linken lehet elolvasni, a 14. pont vonatkozik a köztartozás-mentességre.

Olvasónk határozottan állítja, hogy a tavaly októberi levél kézhezvételéig semmilyen elmaradásról nem tudott, és ezért nyilatkozott úgy a kérelme benyújtásakor, hogy nincs köztartozása, tehát megfelel ennek a feltételnek is.

A kormányrendeletben meghirdetett autóvásárlási lehetőséggel azoknak a három- vagy többgyerekes családoknak segített az állam, akik hét- vagy többszemélyes, új vagy keveset futott, használt tesztautót szerettek volna, és rendelkeztek némi önerővel, esetleg finanszírozási szerződést kötöttek egy bankkal.

A támogatási rendszert 2019 tavaszán jelentette be a kormány, majd július 1-jétől fogadta a kérelmeket a Magyar Államkincstár. Hamarosan elbírálták ezeket, és a pénzt, amely akár 2,5 millió forint, de legfeljebb a kiválasztott autó vételárának 50 százaléka lehetett, nem a családok, hanem az autókereskedések kapták meg. Ezeken az autókon el kellett helyezni a Családbarát Magyarország logóval ellátott matricát is, és elég szigorúan szabályozták, ki használhatja tartósan az autókat: kizárólag azok, akik megkapták a támogatást, illetve a házastársuk.

Tizenéves Mercedesből új Toyotába

A 2022. december 31-ig tartó állami akció nemcsak a magyar autópiacot pörgette fel egy kicsit, de jóformán az egyetlen érdemi lehetőséget jelentette a kevésbé tehetős családoknak, hogy bármilyen új autóba ülhessenek. Varga Mihály pénzügyminiszter 2021. áprilisi Facebook-posztjában azt írta: addig 52 milliárd forintot költött az állam a támogatásra, és 22 ezren vásároltak autót ezzel a lehetőséggel. A végleges szám, becsléseink szerint 30 és 40 ezer közt lehet.

A miniszter posztjának időpontjában éppen a Toyota volt a legnépszerűbb márka a lehetőségek közül, de a Renault és a Dacia importőrének cikkünkhöz adott rövid nyilatkozata alapján ezek a számok végül sokkal magasabbak lehettek, hiszen a cég összesen 1500 Joggert és Lodgyt értékesített a támogatással.

Ezt erősíti Péterék példája is. Ők 2021. június 17-én töltötték ki a szükséges papírokat, és csak azért tudtak kiszállni több mint tizenöt éves, gyakorta javításra szoruló Mercedes Vianójukból, mert a támogatás elérhető maximális összegét kapták meg. A kiválasztott Toyota Proace City hétüléses kisbusz 7,5 millió forintba került, és Péter úgy emlékszik, hogy az övék volt az utolsó ilyen típusú autó a raktárban a következő szállítmány érkezése előtt.

Már javában tombolt a koronavírus-járvány, ezért az autógyártók beszállítói láncai akadoztak, nem jutottak kellő mennyiségű elektronikai alkatrészhez. Így aki egyedi összeállítású autót rendelt, az sokszor hónapokig, vagy több mint egy évig kénytelen volt várni.

A Toyota árából fennmaradó 5 millió forintos önrész kifizetéséhez el kellett adniuk az öreg Mercedest, ezért az új, hétüléses kisbuszon kívül csak a család másik autója, egy közel húszéves Suzuki Ignis maradt náluk. Mivel négy gyerekük van, azzal nem tudnak közösen közlekedni, ezért nem merülhet fel, hogy a Csillaghegyen élő család eladja a körülbelül 14 ezer kilométert futott Toyotát.

Az autóvásárlási támogatások visszaköveteléséről szóló határozat apró, de kegyetlen logikai bukfence, hogy bár ezeken az autókon a vásárlástól számított három évig elidegenítési záradék van, így nem adhatja el őket a tulajdonos, a záradék feloldására csak akkor ad engedélyt az államkincstár, ha előzőleg visszafizette a teljes összeget, aki jogalap nélkül kapta meg.

Mivel olvasónk szerette volna tisztázni, hogy milyen régi tartozás miatt kérhetik tőle vissza most a 2,5 millió forintot, levelet küldött a Nemzeti Adó- és Vámhivatalnak, hogy visszamenőleg ellenőrizzék az adószámláját. Mint kiderült, az államkincstárnak benyújtott nyilatkozat időpontjában valóban volt egy 52 ezer forintos személyijövedelemadó-tartozása, ráadásul ezt 2019 májusában kellett volna befizetnie, de Péter ezt csak 2022. november 7-én tette meg, ahogy a 11 ezer forint késedelmi kamatot is befizette ekkor a NAV-nak.

Az adóhivatal összefoglalójának további részlete, hogy olvasónk 50 ezer forintos kisadózó vállalkozói tartozását 2021 augusztusában rendezte. Jóllehet a fizetési határidő ez utóbbi esetében 2021. június 14. volt és a két időpont közti eltérés nem tűnik jelentősnek, a támogatási kérelmet éppen akkor bírálták el, amikor még ketyegett ez a tartozás is.

Amikor észbe kap az állam, de már késő

Vajon miért nem eleve a Magyar Államkincstár ellenőrizte a kérelmezők tartozásmentességét, mielőtt megkapták az autóvásárlásra fordítható pénzt? Erre meglepő magyarázatot adott a NAV Péternek. Mint levelükben írták, a 45/2019. kormányrendelet fontos paragrafusa szerint az államkincstár ellenőrzi a nagycsaládos autóvásárlók adótartozásait, mielőtt nekik ítéli a pénzt. Szükség esetén felszólítja őket, hogy rendezzék köztartozásukat 14 napon belül, mert csak így válnak jogosulttá az állami autóvásárlási segítségre.

Csakhogy az ellenőrzésre vonatkozó kormányrendelet-módosítás 2021. szeptember 29-én lépett hatályba. Így most azok a három- vagy többgyerekes autóvásárlók kerültek bajba, akik Péterhez hasonlóan a szabályváltozás előtt, vagyis a támogatási rendszer két és fél éves működésének első felében nyújtották be a kérelmüket, és nem akkor, amikor a jogalkotó észbe kapott, és kiadta a feladatot az államkincstárnak, hogy maga ellenőrizze a köztartozásokat.

A MÁK olvasónknak küldött második levele azzal zárul, hogy az autóra költött 2,5 millió forint visszafizetésére vonatkozó felszólítást nem tudják visszavonni, de Péter keresetet nyújthat be a döntéssel szemben, illetve 36 havi részletfizetést, vagy egyéves fizetési halasztást kérhet.

Utóbbi lehetőséget választotta egy másik olvasónk, Edina, aki saját ügyéről azt írta a Telexnek, hogy 2016-ban és 2017-ben, több részletben felhalmozott 15 500 forint egészségügyi hozzájárulási hátralékot, amit egy, az Ügyfélkapujára érkezett felszólítás után, 2020-ban befizetett. Ennek ellenére most tőle is visszakövetel az államkincstár valamivel több mint 2,5 millió forintot arra hivatkozva, hogy a támogatási kérelem benyújtásakor, 2019 októberében még volt tartozása az államnak. Edina szintén azt állítja, hogy a kérelem leadásakor nem tudott a tartozásról, és esze ágában sem volt kijátszani a szabályokat.

Hallgat a kincstár

Január 11-én kérdéseket küldtünk a Magyar Államkincstárnak. Szerettük volna megtudni, miért és mikor döntöttek úgy, hogy visszakövetelik a támogatást azoktól, akikről utólag kiderült, hogy volt köztartozásuk, amikor autóvásárlási támogatást kértek. Fontos volna tudni azt is, hány érintettről derült ki eddig, hogy a tartozás miatt nem volt jogosult a támogatásra.

Arra is szerettünk volna választ kapni, hogy létezik-e olyan megoldás a problémára, amelyben mégsem kell visszafizetni az összegeket. Aránytalannak tűnik több millió forintot behajtani valakin ilyen kis összegű, sokszor már eleve rendezett köztartozások miatt. Tudomásunk szerint azonban csak akkor léphetne vissza a követeléseitől az államkincstár, ha a NAV utólag nyilatkozna, hogy tévesen tájékoztatta a tartozásról, ami szinte esélytelen.

Mikor érdemes fellebbezni, és milyen szabályokra lenne szükség?

A támogatást igénylő és köztartozás-mentességükről nyilatkozó nagycsaládosok, valamint az államkincstár felelősségét egyaránt kiemeli dr. Gombolai Éva vezető jogtanácsos, a D.A.S. Jogvédelmi biztosító munkatársa. A szakértő szerint fontos, hogy ha egy támogatásnak vannak feltételei, akkor abból kell kiindulni, hogy az jogosult rá, aki azoknak a megfelel. Ugyanakkor a hatóságnak, ezúttal az államkincstárnak szintén vizsgálnia kellett volna, hogy a kérelmező megfelel-e a szabályoknak, azokat pedig úgy kellett volna kialakítani, hogy biztosítsák a tisztességes eljáráshoz való jogot.

Gombolai Éva úgy látja, hogy mivel az autóvásárlási támogatásra való jogosultság elbírálása időközben megváltozott, amikor 2021 szeptemberében bevezették a kérelmező köztartozás-mentességének hatósági ellenőrzését, erre hivatkozva célszerű jogi útra terelni a fentiekhez hasonló ügyeket. Erre viszont csak akkor van lehetőség, ha a fizetési felszólítások még nem emelkedtek jogerőre, teszi hozzá.

A szakértő szerint az időközbeni változás miatt kialakult helyzet felveti, hogy teljesül-e a törvény előtti egyenlőség és az egyenlő bánásmód követelményének elve, illetve az a szabály, hogy a hatóságoknak indokolatlan megkülönböztetés és részrehajlás nélkül kell eljárniuk. Gombolai Éva szerint ordító hiányosság az is, hogy nem szabályozták, az államkincstár mennyi időn belül követelheti vissza a több millió forintos támogatásokat. Ezért fordulhat elő, hogy bár az autókat évek óta használják a nehéz helyzetbe kerülő családok, most mégis kénytelenek lesznek visszaadni az eredeti árának jelentős részét.

A D.A.S. munkatársa hozzáteszi, szerencsésebb lenne, ha a támogatás kivezetésével egy időben, az ellenőrzések tapasztalatai alapján olyan jogi megoldás születne, amely a későbbi pályázatokra érkező kérelmek elbírálásának valódi célját, azaz a támogatást és a köztartozás rendezését, nem pedig az aránytalan szankcionálást helyezné előtérbe.

Gombolai Éva felhívja a figyelmet a Kúria korábbi döntésére, amely szerint amikor egy hatóság nemcsak regisztrál, hanem érdemben dönt egy ügyben, akkor vizsgálnia kell azt is, hogy a kérelemhez csatolt nyilatkozatok tartalma megfelel-e a valóságnak. Ezt a jog a hatóság tényállástisztázási kötelezettségének nevezi, ráadásul éppen egy díjtartozással kapcsolatos nyilatkozat vizsgálata után mondta ki a fentieket Kúria.

Péter időközben kifizette az elmaradt köztartozását, de ezt már nem veszik figyelembe, vagyis vissza kell utalnia 2,5 millió forintot az államkincstárnak. Szerkesztőségünk várja azoknak a nagycsaládosoknak a jelentkezését, akik korábban állami támogatással vásároltak új autót, és a közelmúltban szintén felszólító levelet kaptak a Magyar államkincstártól, hogy korábbi köztartozásuk miatt vissza kell fizetniük a támogatás teljes összegét. Amint megérkeznek az államkincstár válaszai múlt héten küldött kérdéseinkre, újabb cikkel jelentkezünk.

Vágólapra másolva
Kedvenceink
Kövess minket Facebookon is!
EUR 402,34 Ft
USD 371,37 Ft
További élő árfolyamok!
Partnereinktől