PSZ: Több ponton is jogsértő a pedagógusok elbocsátásról szóló új kormányrendelet

2023. január 13. – 13:53

Másolás

Vágólapra másolva

A Pedagógusok Szakszervezete (PSZ) csatlakozik a PDSZ január 23-tól meghirdetett sztrájkjához és felszólít minden oktatásban dolgozót, hogy vegyen részt az egyhetes munkabeszüntetésben – olvasható a szervezet pénteki közleményében. A PSZ szerint a csütörtök este megjelent kormányrendelet azt sugallja, hogy a polgári engedetlenkedő szentgotthárdi tanárok meghátrálásra kényszerítették a belügyminisztert. „A tantestület nagy része, 29 pedagógus egységes kiállásával bebizonyította, hogy nem lehet egy egész tantestületet kirúgni az amúgy is nagy pedagógushiány közepette” – írták.

A PSZ szerint a kormányrendelet számos ellentmondást vet fel, ezek a következők:

  • a szabályozás nincs összhangban a háborús veszélyhelyzet idejével, hiszen az jelenleg május végig tart, miközben a pedagógusokat nemcsak 2023. augusztus 1-jei, hanem akár 2024. augusztus 1-jei kirúgással is fenyegeti.
  • sérti a törvény előtti jogegyenlőséget is, mert a munkáltatókat jogtalan előnyben részesíti a munkavállalókkal szemben,
  • diszkriminatív, hogy az azonnali hatályú felmondás lehetőségét – időben – csak a munkáltató számára hosszabbítja meg, míg korábban 15 nap állt rendelkezésre,
  • a rendelet azokra is vonatkozik, akik 2023. január 13-a előtt vettek részt polgári engedetlenségben: a PSZ felhívja a figyelmet, hogy a visszamenőleges hatály minden alapvető jogot sért.

A szakszervezet megerősítette, hogy „a háborús veszélyhelyzetnek eddig sem volt és ezután sem lesz semmi köze az oktatásban dolgozók tiltakozásához”.

A Pedagógusok Demokratikus Szakszervezetének elnök durva brigantiságnak nevezte a rendeletet, szerinte „visszaélésszerű jogalkotásról beszélhetünk”.

A kormány egyébként nem is titkolja, hogy az elmúlt hónapokban látott tiltakozási hullámra, a rendszeres sztrájkokra és polgári engedetlenségi akciókra reagál a mostani intézkedéssel. A rendelet indoklásában az olvasható, hogy

„egyes köznevelési intézményekben jelenséggé vált a politikai célú és nem törvényesen szervezett munkabeszüntetés, amely a gyermekek tanuláshoz való jogát sérti”.

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!