Ez nagyon durva brigantiság – reagált a PDSZ a polgári engedetlenkedő tanárok kirúgását megkönnyítő kormányrendeletre

2023. január 13. – 09:14

Másolás

Vágólapra másolva

„Ez nagyon durva brigantiság” – reagált a Népszavának a Pedagógusok Demokratikus Szakszervezetének (PDSZ) elnöke a friss kormányrendelettel kapcsolatban. Nagy Erzsébet szerint konkrétan

visszaélésszerű jogalkotásról beszélhetünk.

Egy csütörtök este megjelent kormányrendelet megkönnyíti, hogy rendkívüli felmentéssel vagy azonnali hatályú felmondással kirúgják a polgári engedetlenségben részt vevő pedagógusokat. A háborús veszélyhelyzetre hivatkozó rendelet alapján a munkáltatónak ezentúl nem 15 napja lesz kirúgni azt a pedagógust, aki szerinte kötelezettségét szándékosan vagy jelentős mértékben megszegi, hanem sokkal több:

a rendelet szövege szerint a tudomásszerzéstől egészen az adott tanév augusztus 1. napjáig bármikor megteheti ezt, de legfeljebb egy éven belül.

Vagy ha a zárónap és a tanév befejezése között jut a munkáltató tudomására olyasmi, ami felmentésre vagy felmondásra adhat okot, akkor a következő tanév augusztus 1-ig dönthet úgy, hogy elküldi a pedagógust.

A PDSZ szerint így előfordulhat az a helyzet, hogy

„valakivel letaníttatják az évet, aztán majd a nyári szünetben szépen megkapja a felmondását”.

Nagy Erzsébet szerint ezzel a korábbi engedetlenséget is szankcionálhatják, amivel még inkább félelemben tarthatják a pedagógusokat.

A rendelet ugyanis akár visszamenőleg is alkalmazható, ha a hatálybalépést megelőző 15 napban olyasmit tett a pedagógus, ami a munkáltató szerint rendkívüli felmentésre vagy azonnali hatályú felmondásra adhat okot.

A kormány egyébként nem is titkolja, hogy az elmúlt hónapokban látott tiltakozási hullámra, a rendszeres sztrájkokra és polgári engedetlenségi akciókra reagál a mostani intézkedéssel. A rendelet indoklásában az olvasható, hogy

„egyes köznevelési intézményekben jelenséggé vált a politikai célú és nem törvényesen szervezett munkabeszüntetés, amely a gyermekek tanuláshoz való jogát sérti”.

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!