1,7 milliárdért vett a KSH tableteket a népszámláláshoz, de nem tudni, mi lesz velük

2023. január 13. – 07:46

1,7 milliárdért vett a KSH tableteket a népszámláláshoz, de nem tudni, mi lesz velük
Számlálóbiztos egy budapesti családnál 2022. október 20-án, kezében a tablettel – Fotó: MTI/Illyés Tibor

Másolás

Vágólapra másolva

Közadatigénylésben kérte ki a 2022-es népszámlálás tabletbeszerzéseinek szerződéseit az Átlátszó, és mint kiderült, a Központi Statisztikai Hivatal (KSH) 1,7 milliárd forintért vásárolt új táblagépeket, és további nettó 240 millió forintot fizetett ki azok tárolására.

A pótösszeírással együtt tavaly novemberben ért véget a 2022-es népszámlálás, a határidőig 4,6 millió lakás- és 9,2 millió személyi kérdőív érkezett be. A népszámlálás online szakaszában alig három hét alatt 3,2 millió címről összesen 7 millió személyi kérdőív érkezett be a rendszerbe, ami nemzetközi összehasonlításban is kiemelkedőnek számít, a hiányzó adatokat pedig állami adatbázisokból pótolták, amihez most először kapott jogosultságot a KSH.

A 23 ezer számlálóbiztos először a népszámlálások történetében kizárólag digitálisan rögzítette az adatokat, ehhez Lenovo és Samsung táblagépeket osztottak ki a lebonyolításért felelős önkormányzatok. Ezek beszerzéséről kérdezett az Átlátszó először sima levélben, de mivel nem reagált a KSH, így közadatigényléssel éltek. Végül így betekinthettek az iratokba. Mint kiderült:

  • 26 500 tabletet rendeltek.
  • A Lenovo (TB-X505L tab M10 LTE) modellek darabonként 59 830, a tokok 4037 forintba kerültek;
  • Ez összesen így nettó 1,7 milliárd forintba került.
  • Egy 2017-es keretszerződés után a tableteket már 2020-ban leszállították, csak a népszámlálást elhalasztották 2022-re a koronavírus-járvány miatt. A tabletbeszerző cég a Serco Informatika Kft. volt, ami nem először nyert el közbeszerzést;
  • Úgy tűnik, régebbi tableteket is használtak, olyanokat, amiket a 2020-as Agrárcenzushoz szereztek be. Ez 8 ezer darab tablet 530 millió forint értékben.

Az eszközök tárolására is közbeszerzést írt ki a KSH: a nyertes a Vámunió Kft. lett, ami eredetileg 158 millió forintért vállalta 36 ezer darab tablet és a hozzájuk tartozó tokok tárolását és logisztikáját, ez aztán felment 240 millióra.

Az Átlátszó azt is szerette volna megtudni, hogy mi lesz a sorsuk a tableteknek, de erre nem kaptak választ.

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!