Népszámlálás: magyarok százezrei tűntek el

2022. november 29. – 15:29

Másolás

Vágólapra másolva

A pótösszeírással véget ért a 2022-es népszámlálás, a határidőig 4,6 millió lakás- és 9,2 millió személyi kérdőív érkezett be – ezt a KSH közölte kedd délután az MTI-vel. A Népszava kedd reggel arról írt, hogy információi szerint a statisztikai hivatalhoz „nagy jóindulattal is legfeljebb 9,3 millió állampolgárról érkezhetett adat, miközben a lakosságszám 9,68 millió”.

A KSH adatközléséből az látszik tehát, hogy még annál is kevesebb volt a kitöltött és leadott népszámlálási kérdőívek száma, mint amit a lap „nagy jóindulattal” becsült.

Ennél is figyelemreméltóbb az MTI híréből az, hogy a Központi Statisztikai Hivatal szerint „a becsült népesség 96 százaléka nyilatkozott az adatgyűjtésnél”. Egy gyors számítással (9,2 millió osztva 0,96-tal) az jön ki, hogy

a KSH szerint Magyarország népessége a hivatalos 9,7 milliónál jóval kevesebb: 9,58 millió.

Az előző népszámlálás idején, 2011. október 1-jén 9 937 628 fő volt az ország lakosainak száma – ez az akkori népszámlálás eredménye –, vagyis ahhoz képest nagyjából 350 ezerrel csökkent a népesség. Ez tíz év alatt nagyjából 3,5 százalékos csökkenés – pontosabbat majd akkor lehet tudni, ha a mostani népszámlálás első adatai megjelennek. A KSH szerint ez 2023 első negyedévére, míg a részletes adatok publikálása jövő ősszel várható.

Az MTI-nek küldött közleményben azt is leírják: a népszámlálás online szakaszában alig három hét alatt 3,2 millió címről összesen 7 millió személyi kérdőív érkezett be a rendszerbe, ami nemzetközi összehasonlításban is kiemelkedőnek számít. A még hiányzó adatokat pedig állami adatbázisokból pótolják, amihez most először kapott jogosultságot a KSH.

Az idei volt az utolsó hagyományos népszámlálás Magyarországon, a tervek szerint a következő összeíráshoz az adatokat már kizárólag adminisztratív források feldolgozásából nyeri ki a statisztikai hivatal.

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!
Partnereinktől