Demjén: Az én generációmnak eszébe sem jutott, hogy a tanárokért az utcán, balhés környezetben vonuljon fel

2023. január 11. – 13:01

Másolás

Vágólapra másolva

Szabadságról, hazaszeretetről, vallásról és a tanártüntetésekről is beszélt Demjén Ferenc a Mandinernek adott interjújában. Szerinte óriási baj, hogy sokan nincsenek tisztában azzal, mit jelentett valódi korlátozások között élni, és nem tudják értékelni a szabadságot. Azt mondta, csodálkozik azon, ahogy a diákok az utcára vonulnak, szerinte ez nem valódi szabadság, sokkal inkább politikai elköteleződés, „ami szerintem nem ér meg néhány lyukasórát”.

„Az én generációmnak eszébe sem jutott, hogy a tanárokért az utcán, balhés környezetben vonuljon fel – igaz, akkoriban ezt nem is lehetett megtenni

Egyébként azt sem értem, kiket akarnak a tüntetők meggyőzni az igazukról, hiszen a béremeléssel nagyjából mindenki egyetért, ráadásul a hírek szerint meg is valósul. Bízom benne, végül minden érintett jól jár, s újra nyugalom lesz”

– mondta Demjén Ferenc. Arra a kérdésre, hogy akad, aki szerint ma is diktatúrában élünk, azt válaszolta:

„Aki ilyet mond, az vagy pénzt kap érte, vagy nem is itt él. Ez több mint butaság. Ám az sem oldott meg mindent, hogy kiteljesedhettek az 1990 előtt korlátozott vagy megszüntetett szabadságjogaink.”

Arról nem kérdezte a lap az énekest, mit szól ahhoz, hogy az őszi tanártüntetések során az Iskolatáska című dala is felcsendült. Szeptemberi tudósításunkban írtunk arról, hogy az AKG diákjai szolidaritási éneklést szerveztek, és körülbelül 360 diák az iskola épülete előtt elénekelte Demjén Ferenctől az Iskolatáska című dalt és A Pál utcai fiúkból a Mi vagyunk a Grundot.

A Kossuth-díjas énekes az interjúban beszélt arról is, hogy huszonévesként utazott először nyugatra, Bécs lenyűgözte, látta, hogy kint jobban élnek, árubőség van, és az emberek felszabadultabbak. Amikor hazajött, azt érezte, hogy „ha a kinti világ színes film, az itthoni Forte fekete-fehér”, mégsem jutott eszébe, hogy kint maradjon. Azt mondta, ebben a magyar konyha iránti rajongása is szerepet játszott.

Demjén a hazaszeretet mellett beszélt a vallásról is. Szerinte „Európában a mai napig valójában a Biblia határozza meg az alapvető törvényeinket”, azt mondta, nem templomjáró, de van benne hit. „A legtöbb barátom zsidó, néha én is annak érzem magam, bár apám nyomán református vagyok. Amíg keresztény népek lakják Európát, nekem semmi gondom nincsen.”

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!