Állatkínzás miatt indult nyomozás, miután egy német férfi halálra éheztette a teheneit Drávakeresztúron

2023. január 8. – 18:34

Másolás

Vágólapra másolva

Állatkínzás miatt nyomoz a rendőrség az ellen a német férfi ellen, aki a gyanú szerint étlen-szomjan tartotta a szarvasmarháit a falutól távolabb eső telkén. A falu polgármestere a héten a rendőrséggel közösen tizennégy tetemet és rengeteg állati maradványt találtak a területen. Huszonhat állat még él, ám egyelőre nem lehetett őket kimenteni – írja az Atv.hu.

Cserdi Zsolt, Drávakeresztúr polgármestere az ATV-nek azt mondta, az korábban is előfordult, hogy kiszöktek az állatok, és a falu házainak környékén legeltek le mindent, a német férfi azonban sokáig az elvárásoknak megfelelően bánt az állataival. A héten viszont egyértelművé vált számára, hogy valami nincs rendben, amikor pedig körbejárta a telepet, több elhullott marhát is talált. Ekkor hívta ki a rendőröket, akikkel közösen végül tizennégy tetemet találtak.

Nagy Mónika állatvédő, a Nyújtsd a kezed az állatokért! Alapítvány munkatársa elmondta, huszonhat állat van még életben, amelyeket szeretnének elvinni, mert valószínűleg ők is el fognak hullani, ha nem kapnak segítséget. Cserdi hozzátette, néhány állatvédő már megpróbált segíteni azoknak az állatoknak, amelyek még meg tudtak mozdulni, ebben pedig a faluban élő holland lakosság is sokat segített, szénát és több ezer liter vizet vittek a legyengült teheneknek és borjaknak. Kimenteni viszont egyelőre a megfelelő hatósági engedély hiányában nem lehetett az állatokat. Az ATV riportját ide kattintva tudják megnézni.

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!