Elindult a Miskolcról Budapestig tartó gyaloglás az oktatásért

2023. január 2. – 08:10

Elindult a Miskolcról Budapestig tartó gyaloglás az oktatásért
Fotó: Pedagógusok Szakszervezete PSZ / Facebook

Másolás

Vágólapra másolva

Hétfőn reggel elindult a hatnapos „Tudásmenet az oktatásért!” című esemény, ezzel nem kellett sokáig várni, hogy a tiltakozások idén is folytatódjanak az oktatásban. A több napos eseményt a Pedagógusok Szakszervezete (PSZ), a Tanítanék Mozgalom és a noÁr Mozgalom hirdette meg az év végén.

Az akció célja, hogy hat nap alatt a résztvevők a miskolci Herman Ottó Gimnáziumból a budapesti Kölcsey Ferenc Gimnáziumig gyalogoljanak el. A táv körülbelül 180 kilométer, ehhez a menethez csatlakozók mindennap körülbelül 30 kilométert fognak gyalogolni. A tudásmenet lényege, hogy a szervezők az eseménnyel felhívják a figyelmet az oktatás tarthatatlan állapotára. Az esemény Facebook-oldalán azt írják, hogy délutánonként beszélgetéseket, fórumokat fognak szervezni. A menetbe bárhol be lehet csatlakozni rövidebb távokra is.

A közös gyaloglás mindennap reggel 7:30-kor indul az adott városból. A Pedagógusok Demokratikus Szakszervezetének (PDSZ) Facebook-bejelentkezéséből látszott, hogy a hétfői menetet Totyik Tamás, Gosztonyi Gábor, a PSZ alelnökei, és Pilz Olivér, a miskolci Herman Ottó Gimnázium tanára vezetik.

A menet kezdő és végpontja nem véletlen: a miskolci Herman Ottó Gimnázium a vidéki tiltakozások egyik leghangosabb intézményének számít, a budapesti Kölcsey Ferenc Gimnázium pedig az első iskola volt, ahonnan kirúgtak tanárokat még szeptember végén.

A tanárok, diákok, szülők régóta azért tiltakoznak, mert a kormány nem veszi figyelembe a kilenc pontos követelésüket. Az előző évben történt oktatási eseményeket ebben a cikkünkben foglaltuk össze.

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!