Népszava: Novák Katalin államfőként szinte csak különgépekkel repült

2023. január 02. – 06:53

Másolás

Vágólapra másolva

Tizenkilenc repülős útjából mindössze egyszer utazott menetrend szerinti járaton Novák Katalin államfő – derült ki a Népszava közérdekű adatigényléséből. Ez az egy alkalom akkor volt, amikor szeptemberben Londonba utazott II. Erzsébet brit királynő temetésére. Azt nem közölte a hivatal, melyik légitársasággal utazott.

Igaz, a lap cikke némileg saját magának is ellentmond, amikor később azt írja: egy alkalommal „honvédségi géppel utazott a Vatikánba, visszafelé azonban – a törvényi előírásoknak nem éppen megfelelően – a fapados WizzAir menetrendszerinti járatát használta.”

Azt a kérdést, hogy a többi tizennyolc alkalommal Novák milyen repülővel utazott, „a hivatal elegánsan kikerülte” – írja a lap, hozzátéve: „ha nem valamelyik NER-oligarcha gépét vette igénybe, csak a Honvédség »nem kormányzati« repülői jöhetnek szóba”. A lap rákérdezett a honvédelmi tárcánál a köztársasági elnök repülőhasználatára, de válaszokat nem kapott.

Ami biztos, hogy Novák a Magyar Honvédség 607-es lajstromjelű, Dassault Falcon 7X típusú, tizenkét személyes buisness jetjével látogatta meg az azóta megbukott brazil Jair Bolsanarot exelnököt – aki Orbán Viktor szövetségesének számított –, az első hivatalos látogatására, Varsóba is honvédségi géppel ment, méghozzá a 140 személyes Airbus A319-es típusú gépével.

A Népszava az államfői hivataltól annyit tudott meg, hogy Novák utazásaira 449,3 millió forint áll rendelkezésre, melyből december közepéig „27 128 257 forint került kifizetésre”. A lap szerint „ebben az összegben szinte biztos, hogy nem lehetnek benne azon az alkalmak, amikor honvédségi repülőt használt”.

Novák tavaly december közepéig Lengyelországban, Romániában, Németországban, Csehországban, Lettországban, Brazíliában, Portugáliában, a Vatikánban, az Egyesült Államokban, Kanadában, Horvátországban, Koszovóban, az Egyesült Királyságban, Máltán, Franciaországban, Izraelben, Ukrajnában és Irakban járt hivatalos úton a Sándor palota közlése szerint. A lap megjegyzi: a felsorolásból kimaradt egy szlovéniai és egy szerbiai út.

Kedvenceink
Kövess minket Facebookon is!