Felszámolt drogterjesztő hálózat: 31 gyanúsított, 15 ezer adag kábítószer

2022. december 29. – 10:17

Másolás

Vágólapra másolva

Befejeződött egy másfél évig tartó, tavaly májusban egy budakeszi rajtaütéssel indult kábítószer-ellenes akciósorozat – közölte a rendőrség. Az eljárás kezdetén úgy tűnt, hogy az ügyben kézre került drog feketepiaci értéke nagyjából 40 millió forint, de a mostani közlemény szerint végül mintegy 15 000 adag kábítószert vontak ki a forgalomból, melynek feketepiaci értéke közel 65 millió forint.

A rendőrség azt közölte, hogy a KR NNI pécsi nyomozóinak a teljes hálózat működését sikerült feltérképezniük, és a „másfél éves mélyreható nyomozásnak köszönhetően a gyanúsítottak száma 31 főre duzzadt”. Közülük 6 emberrel szemben kábítószer-kereskedelem, míg 25-tel szemben kábítószer birtoklása miatt folyik büntetőeljárás.

A rendőrség szerint egymással párhuzamosan két beszerzési láncolat működött. Az egyiknek az élén egy Cs. László nevű gyanúsított állt, aki amfetamint és kokaint biztosított az alatta levő dílereknek. A másik szál központi szereplője O. Károly és K. György volt, akik marihuánát és extasyt adtak el a kereskedőiknek. Akadt olyan díler, aki mindkét forrástól vásárolt. A terjesztési lánc alsóbb fokain lévő kereskedők közül egy P. László nevű gyanúsított Tolnában és Baranyában, egy H. Sándor nevű Pest és Fejér megyében, míg egy Cs. Regina nevű szintén Pest megyében árusította a kábítószert.

A pécsi rendőrök összesen közel 10 kilogramm kábítószert foglaltak le, ezek között volt amfetamin, kokain, marihuána és extasy tabletta is. A gyanúsítottak közül négyen jelenleg is letartóztatásban vannak. Az ügy a Siklósi Járási Ügyészségen folytatódik.

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!