Gyógyszer- és válaszhiány Magyarországon: egy sor készítmény beszerzése bizonytalan

2022. december 22. – 06:56

Gyógyszer- és válaszhiány Magyarországon: egy sor készítmény beszerzése bizonytalan
Fotó: Krizsán Csaba / MTI

Másolás

Vágólapra másolva

Több termékcsoportban is készlethiány alakult ki az ünnepek előtt a magyar gyógyszertárakban, és bár a reklámtörvény miatt a konkrét termékek nevét nem írhatjuk le cikkünkben, megpróbáltunk összegyűjteni néhány példát, ami érzékelteti, milyen az ellátási helyzet. Egy gyógyszertár vezetője a Telexnek azt mondta, hogy több beteg az ország másik végéből is hajlandó elutazni, ha kiderül, hogy éppen kapható az egyik hiánycikknek számító gyógyszer.

Az első jelzések egy közismert, vényköteles, klonazepám hatóanyagú szorongáscsökkentő és görcsoldó készítménnyel kapcsolatban érkeztek a Telex olvasóitól. Ezt főként szorongásos állapotok és ezekhez kapcsolódó tünetek, pánikbetegség, illetve epilepszia kezelésére használják. Bár az Országos Gyógyszerészeti és Élelmezés-egészségügyi Intézet (OGYÉI) honlapja szerint létezik egy másik, ugyanilyen hatóanyagot tartalmazó készítmény a piacon, volt, aki azt jelezte, az sem szerezhető be mindenhol.

Három budapesti és egy vidéki gyógyszertárban érdeklődve jelentősen bővült a nem beszerezhető vényköteles és nem vényköteles gyógyszerek listája. Ezek közt szerepelnek a legismertebb, megfázásos tünetek esetén használt, paracetamol hatóanyagú forróital-porok, amelyeket egy acetilszalicilsav és pszeudoefedrin-hidroklorid tartalmú, szintén italba keverhető gyógyszerrel lehet helyettesíteni.

Forrásaink szerint legkorábban január közepén lehet majd rendelni a most nem forgalmazott termékeket.

További rossz hír, hogy több helyről elfogytak bizonyos torokfertőtlenítő tabletták is. Ezek legközelebb február elején várhatók, és előfordul, hogy nem tudnak adni a gyerekeknek való, ibuprofén hatóanyagú, láz- és fájdalomcsillapító szirupból sem, amelynek ugyanakkor szintén van helyettesítő készítménye.

Nagyobb gondot okoz, hogy hiánycikké váltak bizonyos amoxicillin-alapú antibiotikumok, továbbá a 2-es típusú cukorbetegek számára fontos inzulinok ellátása is akadozik. Ezzel kapcsolatban az egyik kelet-magyarországi gyógyszertár vezetője a Telexnek azt mondta: sokszor az ország másik végéből is hajlandóak útra kelni a telefonon érdeklődő betegek, amikor éppen érkezik egy szállítmány.

Ugyanitt várhatóan szintén csak a jövő év elején tudják majd kiszolgálni a cukorbetegeket a nekik fejlesztett kétféle, a diéta és a testmozgás kiegészítéseként a testsúlycsökkentést elősegítő készítmény bizonyos kiszereléseivel. Ezt jelzi is az OGYÉI nyilvános keresőfelülete, ám az egyik dabigatran etexilate hatóanyagú véralvadásgátlót nem, ugyanakkor ez a Telexnek nyilatkozó gyógyszerész szerint szintén nehezen beszerezhető.

A felsorolásnak ezzel még nincs vége, hiszen egy olvasónk azt írta:

  • több helyen nem tudták kiszolgálni a figyelemhiányos hiperaktivitás-zavar (ADHD) kezeléséhez használt methylphenidate hatóanyagú gyógyszerrel.
  • Másvalaki arra hívta fel szerkesztőségünk figyelmét, hogy nem kapható az a sotalol hatóanyagú gyógyszer, amely pitvari és esetenként kamrai, életveszélyes ritmuszavarok megelőzésére, illetve kezelésére szolgál. Ez a készítmény állítólag most csak egyedi importban, többszörös áron beszerezhető külföldről, ráadásul nincs más hatóanyagú helyettesítője a hivatalos adatbázis szerint.

Bár nem gyógyszer, de a megkérdezett vidéki patikus úgy látja:

  • probléma van az állami támogatással kapható, vizelettartási problémával küzdő betegeknek számára felírható felnőtt pelenkák kereskedelmével is.

Mint mondja, ezekből sem kapnak eleget a gyógyszertárak, ráadásul kénytelenek veszteséggel árusítani őket, mert a Nemzeti Egészségbiztosítási Alapkezelő támogatás nem nyújt megfelelő fedezetet a svéd és magyar gyártóktól származó pelenkák árára.

Egy hónapra elegendő pelenkacsomagot támogatással 2500 forintért vásárolhatnak meg az érintettek, és egy idén hatályba lépett törvény szerint a patikák kötelesek a kínálatukban tartani a felnőtteknek való pelenkát, ha be tudják szerezni, és ezen nem változtat a negatív árrés problémája sem.

Bár az ágazat szereplői korábban cáfolták, hogy gyógyszerhiány alakult volna ki Magyarországon, a gyártók szakmai szövetségének vezetője egy novemberi interjúban elismerte: a gyógyszeripar egészének nehézséget okoz az energia- és nyersanyagárak jelentős növekedése, amelyet a piaci árak nem követtek az utóbbi években.

Szerettünk volna kérdéseket küldeni az Országos Gyógyszerészeti és Élelmezés-egészségügyi Intézet (OGYÉI) kommunikációs osztályának, ám az december 21-én dél körül már nehezen volt elérhető, vélhetően a 22-én kezdődő hosszabb téli szünet miatt. Amikor mégis felvette valaki, csak azt javasolta, hogy olvassuk el a sajtóban korábban megjelent közléseket. Ugyanakkor az is kiderült, hogy

az intézet nem adott ki egységes összefoglalót a problémáról és bár elküldtük kérdéseinket, nem érkeztek meg a válaszok.

Megkerestük a Gyógyszer-nagykereskedők Szövetségét is, ám ott azt a választ kaptuk a központtól, hogy az ünnepek előtt nem tud nyilatkozni a szövetség elnöke. Kérdéseinket elküldtünk az egyik legnagyobb piaci szereplőnek, a Hungaropharmának is, ahonnan cikkünk megjelenéséig szintén nem érkeztek válaszok.

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!