Néhány történetet nehéz megemészteni, nem tudom lerázni magamról, viszem magammal

Egy kis budai társasházi lakásban találkozunk a Magyar Lelki Elsősegély Telefonszolgálatok Szövetségének (LESZ) elnökével, Dudás Erikával és tiszteletbeli, egykori elnökével, Buza Domonkossal. Korábban mindketten évtizedekig maguk is önkéntesként dolgoztak a lelki elsősegély telefonszolgálatnál, ahol ma az év minden napjában, órájában és percében önkéntesek tucatjai segítenek a hozzájuk fordulóknak.

Az élet a legfontosabb érték

A lelkisegély-szolgálatok fő célja a krízisek kezelése, az öngyilkosság megelőzése, az egészségügyi és a mentálhigiéniás prevenció, de foglalkoznak párkapcsolati vagy generációs problémák megoldásával is. A szolgálatoknál mindenki önkéntesként dolgozik, még a szervezeti vezetők is, a szervezet pedig pályázatokból, támogatásokból, adományokból működik – amire szükség is van, hiszen a hívóknak a hívások ingyenesek, a telefonköltséget a LESZ fizeti.

A most 78 éves Buza Domonkos közel 50 éve dolgozik azon, hogy a krízisben lévő telefonálóknak segítséget nyújtson. Korábban gyámhivatalban dolgozott, utána könyvtárigazgató lett, majd elvégezte a pszichológia szakot és szupervizor lett. Mint mondja, a Lipót (OPNI) kápolnájában volt egy Kun Miklós nevű pszichiáter, aki Nyugat-Európából költözött haza és hozta magával ezt a mozgalmat. Az első magyar telefonszolgálatot Debrecenben Szabó Pál pszichiáter indította el 1970-ben, Budapesten 1973. április 24-én reggel 8 órakor indult el a második. Az első telefonszolgálatos hívást itt a felesége, Hochstein Anna vette fel.

Kezdetben pszichológusok és pszichiáterek vették fel a telefonokat, de később civileket is elkezdtek képezni és bevonni a munkába. Feleségével nagyon sok önkéntest képeztek ki erre a 80-as években. Szerinte

„ez egy mozgalom, amit az motivál, hogy átadjuk azt az üzenetet, hogy az élet a legfontosabb érték.”

Buza Domonkos egyik későbbi utódja az elnöki székben Dudás Erika lett, aki 25 éve Salgótarjánban kezdte önkéntesként ezt a munkát. Gyógypedagógiai tanárképzőt végzett, aztán Debrecenben járt pszichológia szakra, amikor megkeresték őt a szervezettől. Utána évtizedekig dolgozott ügyelőként, most főként szervezetpszichológiával foglalkozik a LESZ-en belül. Mint mondja,

„ez a munka megerősíti az embert, javítja az értékrendszerét. Nekünk legalább annyit segítenek a hívók, mint amennyit mi nekik. Amikor egy hívó olyan belső dolgokat oszt meg magáról, amiket senki nem tud a környezetében, akkor egyrészt megtisztel a bizalmával, másrészt, ha a beszélgetés során elértem, hogy történt vele valami, jobban érzi magát, és már látja a kiutat, attól nekem is jobb lesz a kedvem. Ettől a munkától átalakul az ember, máshogy figyel a környezetére is.”

A LESZ-nek jelenleg 500 önkéntese van 26 telefonsegély szolgálatnál országszerte és a határon túl is; Erdélyben, Kárpátalján és a Felvidéken is van szolgálatuk. Két segélyhívó számukon (06 80 810 600, 116-123) 10-12 ügyelő tudja párhuzamosan fogadni a hívásokat. Tapasztalataik szerint a legtöbben délután 4-től hajnali 1-ig hívják őket, a segélyvonalak kihasználtsága általában 70-90 százalékos.

Korábban többségében nők kértek segítséget tőlük, de mostanra megfordult ez a trend, 52 százalék a férfi és 48 százalék a női hívások aránya. Dudás Erika szerint ez egy szerencsés fejlemény, régebben az volt a tendencia, hogy a férfiak ritkábban kértek segítséget.

„Valószínűleg az anonimitás lehetősége miatt van az, hogy a férfiak a segélyhívószámokon jobban meg tudnak nyílni.

Itt nem kell szembenézniük a segítőikkel, nyíltan arccal, névvel vállalniuk, hogy talán nem mindig olyan erősek, mint azt elvárnák tőlük. Miközben a nagyon káros üzenetű magyar mondás szerint ”a férfiak nem sírnak„ és ”állva halnak meg„ – és sokan a hétköznapi életükben ezt az elvet követik –, nálunk mindent felvállalhatnak, azt is, hogy sértettek, gyengék, elesettnek érzik magukat, vagy akár azt is, hogy szégyellik magukat valami miatt” – mondja.

Meglepődöm, amikor arról beszél, hogy a hívóik között kiemelkedően magas a 19-45 év közöttiek aránya. Miközben azt gondolná az ember, hogy főként a nyugdíjas korosztály fordul a telefonos lelki elsősegély szolgálatokhoz, a valóság az, hogy a legtöbb hívójuk a 19-45 (48,4%), majd a 46-60 év közöttiektől (25,6%) érkezik. Dudás szerint ennek az az oka, hogy az életközepi válságról még mindig nagyon kevés szó esik, pedig sokkal több embert visel meg, mint azt gondolnánk.

A 60 év felettiek csak a harmadik helyen szerepelnek (14,6 százalék), míg a 18 év alattiak aránya csak 11,3 százalék a LESZ vonalain, ugyanis a fiatal korosztály inkább a kifejezetten rájuk szakosodott Kék vonalat hívja inkább.

Volt olyan hívónk a covid alatt, akinek mi voltunk az egyetlen beszélgetőtárs hetekig

A statisztikáik azt mutatják, hogy a decemberi időszak még mindig kritikusnak számít a lelki egészség szempontjából. Korábban a Mindenszentektől kezdve közel 30 százalékkal több hívást kaptak decemberben, mint az év többi hónapjában, de ez az utóbbi öt évben – nem kis részben a covidnak és a világban zajló, egymást érő válságoknak köszönhetően – kiegyenlítődni látszik. Most nagyjából 10-15 százalékos hívásszám emelkedést tapasztalnak decemberben.

Magyarországon körülbelül 800 ezer major depresszióban szenvedő ember van, és minden 14. ember küzd hangulati problémákkal. Ez a hívások tartalmában is meglátszik, a legjellemzőbb attitűd az elkeseredettség, a reménytelenség és az életuntság.

A LESZ 17-féle kategóriába sorolja a hívásokat a tartalmuk szerint, eszerint a legtöbben érzelmi problémák (65 százalék) hívják a segélyvonalakat, de a magány és az izoláció érzése a hívásoknak közel 32 százalékát teszi ki. A legerősebben ez a covid alatt volt érzékelhető, volt egy ilyen hívójuk a covid alatt, akinek ők voltak az egyetlen beszélgetőtársuk hetekig. De a magány kérdése a covid elmúltával is jelentős probléma maradt. Buza Domonkos szerint

„itt nem csak azokra kell gondolni, akik megözvegyültek vagy elváltak, vagy kirepültek a gyerekeik. Sokszor olyan emberek is hívnak minket, akik társas magányban szenvednek. Tehát, amikor vannak ugyan körülöttük emberek, de bezárultak, vagy olyannyira megmérgeződött a viszonyuk valamitől, hogy csak a legszükségesebb dolgokról beszélnek, a belső lelki világukról egyáltalán nem.”

Ahogy a 17-féle híváskategóriából is kiderül, hogy az emberiség problémái örökek: egészségügyi, házassági, kapcsolati, szexuális problémák mellett vallási és anyagi gondok is előkerülnek a beszélgetésekben. Mint mondják, az ország és az egyének anyagi helyzete mindig megjelenik a hívásokban, ahogy a háború is előkerült témaként. „A háborúval kapcsolatban viszont főként felajánlásokat kaptunk, hogy tanácstalanok a hívók, hova tudnának menni segíteni, adományt vinni.” De alapvetően nem a globális, hanem nagyon is a személyes szálait ragadják meg az emberek ezeknek a témáknak is.

Dudás Erika szerint „ha a globális problémákból indulunk is, a beszélgetés végére eljutunk odáig, hogy találunk együtt személyes megoldást. Rég lerakódott sérelmek, feszültségek szabadulnak fel egy ilyen segítővel folytatott beszélgetés során. Az ügyelőink a figyelmükkel, a kérdéseikkel, a terápiás alapelemeket is felhasználó, aktív jelenlétükkel szinte észrevétlenül segítik át a pillanatnyi rossz állapotán a hívót.

Egyszer csak ott fogja találni magát, hogy lejjebb ment a feszültségszintje, látja a kiutat, tudja, melyik intézményben kérhet ennél nagyobb segítséget.

A bénult reménytelenségéből egy cselekvőképes állapotba kerül. Vagy megnyugszik legalább, hogy volt már rosszabb, és eszébe jut, hogy azt is tudta kezelni.”

Nem adunk tanácsot, a hívó maga oldja meg a problémáit

Buza szerint nem történik csoda ezeken a beszélgetéseken, csak az elmagányosodás miatt sokan már azt is elfelejtették, hogy milyen egy jó beszélgetés. Az viszont fontos, hogy egy baráttal vagy rokonnal ellentétben az ügyelők nem adnak tanácsot, hanem együtt keresik a lehetőségeket a hívóval. Végigveszik az összes lehetséges alternatívát, előnyeivel, hátrányaival együtt: hogy melyik személyt keresse meg a környezetében, megbeszélje-e az adott problémát a munkahelyi vezetőjével, ha egészségi problémája van, milyen intézményt keressen fel, ha nem mer egyedül elmenni, ki az, aki el tudja kísérni a környezetéből.

„Végiggondoljuk a lépéseket, ami megnyugtatja őt, de a döntést ő hozza meg. Nem mi oldjuk meg a problémáját, hanem ő, mi a feltételeit teremtjük meg annak, hogy ezt meg tudja csinálni. Vagy abban tudunk neki segíteni, hogy oda tudjon menni, be tudjon kopogni és tudjon segítséget kérni – sokaknak ez hatalmas problémát jelent.”

Ráadásul a konkrét, hathatós segítséget is a hívónak kell megtalálnia. Részben azért, mert a befutó hívásokat az országban bármelyik ügyelő felveheti, tehát konkrét szakembereket, pszichológusokat, családsegítőket nem tudnak ajánlani, csak intézményrendszereket.

Ennél az elvnél egy eset jelent kivételt, a szuicid jellegű hívások – amik az összes telefonsegélyes hívás 3-5 százalékát teszik ki (évente 6-10 ezer hívás), ami nagyon magas szám, Nyugat-Európában jóval alacsonyabb, 1-2 százalék mindössze. Ilyen esetekben, ha a hívó engedi, akkor az ügyelők beavatkoznak, azaz felhívják a 112-t.

Mint Buza mondja, ha már kibukott az öngyilkosságról szóló drámai mondat, akkor az önkéntesük megpróbál a probléma mögé nézni, megtudni, hogy miért jutott el idáig, miért van a hívó ilyen állapotban.

„Ha elkezd erről beszélni, akkor máris jobb a helyzet, ki tudjuk venni az önpusztító dinamikát a beszélgetésből, elkezd gondolkodni, megnyílni, és akkor már lehet azon dolgozni, hogy hogy alakult így a helyzet, hogy lehetne rajta javítani. Ha meg lehet előtte csillantani a reményt, hogy nincs minden veszve, hogy számára valóban vannak még nyitva ajtók, ahol segítséget kaphat, akkor kötünk vele egy alkut, hogy most nem teszi meg azt, ami a szándéka, ad egy esélyt és mi elindítjuk egy irányba” – mondja Buza.

De sajnos előfordul náluk is, hogy a hívó annyira be van szűkülve, hogy nem tudnak vele telefonon szót érteni, vagy esetleg már be is vett valamit. Ilyenkor engedélyt kérnek rá, hogy kihívhassák rá a mentőket. Azt, hogy hány embernek mentették meg már az életét, arról nincs kimutatásuk és nem is lehet, mert sokszor nem kapnak visszajelzést sem a hívótól, sem pedig a 112-től. De Dudás Erika erről azt mondja, hogy

„hiszünk abban, hogy a csökkenő öngyilkossági statisztikákban benne van a telefonos segélyszolgálatok munkája.”

Ha segíteni nem is tudtam, de legalább volt, aki meghallgassa

Mindez hatalmas felelősséggel jár az ügyelők részéről, így joggal merül fel a kérdés, hogy milyen képzettségük van. Mint a beszélgetésből kiderül, az önkéntes munkához az érettségi és a 25 éves korhatár a feltétel, ezután van egy kiválasztási eljárás, aminek része egy pszichológiai alkalmassági vizsgálat, amin kiderül, hogy milyen a jelentkező pszichés stabilitása, a rezilienciája, a megküzdési képessége.

Ha sikeresen kiválasztják, akkor az önkéntesek részt vesznek egy 120 órás képzésen, aminek a része egy önismereti tréning, „hiszen ha valaki nincs jóban önmagával, akkor nem tud segíteni sem másokon”, majd jön egy elméleti képzés, ahol a legfontosabb pszichológiai szakmai információkat tanulják meg, majd a végén jön egy gyakorlati képzés, amin speciális kommunikációs és terápiás technikákat tanulnak meg.

A képzésnek része az is, hogy az önismereti tréning során felismerje a jelentkező a saját eszközeit, amiket önkéntelenül a saját megküzdési stratégiája részeként csinál. Ezeket tudatosítják vele és az eszközzé válik számára a hívásokkor. Ezért aztán minden ügyelő máshogy segít, máshogy csinálja a saját eszközkészletével.

Az élet minden területéről érkeznek a LESZ önkéntesei, főként szociális segítő szakmákból, egészségügyi vagy pedagógiai területről, de vannak, akik jogi, kereskedelmi, műszaki területről érkeznek. Havi minimum 12 órát kell ügyelnie annak, aki a vizsga után beáll önkéntesnek, de van olyan is, aki havi 90 órát vállal, ez pedig nagyon megterhelő tud lenni lelkileg. Mint Dudás Erika mondja,

„nagyon fontos a pszichés karbantartás, mert azokat az embereket, akikre ezek a hívások, ezek a problémák rázuhannak, nagyjából ugyanolyan terhelés éri, mint amilyenben a telefonáló van.

Ennek kezelésére van coaching, szupervíziós lehetőség, csoportterápia, és minden stábnál van külön szakmai vezető, aki felelős azért is, hogy a már gyakorlott ügyelőknek is legyen lehetőségük a különböző feszültségeik kibeszélésére.”

Bár a telefonszolgálatok helyét és az ügyelők anonimitását ugyanolyan szigorúan veszi a LESZ, mint a hívókét, a Telex kapott egy lehetőséget arra, hogy elmenjen az egyik segélyszolgálathoz személyesen interjút készíteni egy segítővel, akit nevezzünk most itt Máriának. Az ötvenes évei végén járó nővel az ügyeleti helyiségben találkoztunk, ide kapcsolják be az egyik 0-24 órában működő vonalat.

Mária 25 éve önkéntes a LESZ-nél, heti 18 órában ügyel, az eredeti szakmája szociális munkás. „Mindig is szerettem volna az embereken segíteni, és úgy látom, hogy ezzel a munkával tudok is segíteni. Úgy érzem, hogy ez az én utam. Én hívő ember vagyok, de ez az én meggyőződésem, nem erőltetem rá egyetlen segítséget kérőre sem. De ha azt tapasztalom, hogy a hívó is az, akkor kicsit könnyebb a beszélgetés vele. Nem akarok nagyképűnek látszani, de úgy érzem, hogy legalább a hívások felénél úgy tudok elköszönni, hogy azt érzem, pozitív irányba mozdítottuk el a problémákat” – mondja.

Máriának az interjú készítésének napján már négy hívása volt, az egyik hívónak a szüleivel kapcsolatos problémája volt, a másik elfáradt, vagy inkább belefáradt sok mindenbe, a harmadiknak egészségügyi problémája volt, a negyedik csak érdeklődött valami iránt.

Azt mondja, hogy bár a hecchívások száma (tehát amikor a hívó például pizzát akar tőlük rendelni) lecsökkent az utóbbi időben, de ők ezeket a hívásokat is úgy kezelik, mintha valódi problémák állnának a háttérben, és ez a beszélgetés során sokszor ki is bukik. Van, aki csak a baromkodás után tud rátérni a problémájára, akkor ha látja, hogy valóban komolyan veszik.

Elmondása szerint

„néhány történetet nehéz megemészteni, nem tudom lerázni magamról, viszem magammal, de olyankor arra szoktam gondolni, hogy ha segíteni nem is tudtam, de legalább volt valaki, akinek elmondhatta a bajait. Volt, aki meghallgassa – ezt én nagyon fontosnak tartom, és ezért vagyok itt. Ez ad nekem erőt, ezért amíg testi, lelki erőmből telik, ezt szeretném csinálni.”