Ahol kétnaponta nincs három szülés, ott nonszensz fenntartani egy osztályt, mondta a Kórházszövetség elnöke

2022. december 20. – 09:02

Másolás

Vágólapra másolva

A Magyar Kórházszövetség háromszor is egyeztetett Takács Péter egészségügyért felelős államtitkárral a decemberben elfogadott egészségügyi törvénycsomagról, mondta a Napi.hu-nak adott interjúban Velkey György, a szövetség elnöke, a Bethesda Gyermekkórház főigazgatója, aki a Fővárosi Közgyűlésben a Fidesz–KDNP soraiban is politizált korábban.

Mint megírtuk, ez az egészségügyi módosító csomag szabja újra a városi és a (vár)megyei kórházak feladatköreit, szervezi át az orvosi ügyeleteket az Országos Mentőszolgálat közreműködésével, vagy ad béremelést a szakdolgozóknak. Velkey elmondta: a változtatások szükségességével és jórészt az irányaival is egyetértettek, de a részletkérdésekben voltak és még maradtak is nézetkülönbségek az államtitkársággal, a finomhangolások még csak most jönnek.

A megyékben a kórházintegráció adminisztratív-gazdasági oldalról indult el, de a szövetség azt szeretné, hogy szakmai koordináció jöjjön létre az intézmények között, és világos betegútmenedzsment szerveződjön, mondta Velkey. Azzal egyetértenek, hogy a kórházak kapacitásait racionalizálni kell:

„Azt például meg kell érteni, hogy nonszensz, hogy egy kórházban évi 500 szülés alatt, vagyis átlag kétnaponta kevesebb mint három szülésért fenntartsanak egy szülészeti osztályt folyamatosan jelen levő altatóorvossal és újszülöttgyógyásszal.”

Az ápolók béremelésének kérdése ugyan napirenden van, de ennek a sürgőssége és megfelelő mértéke a Kórházszövetség számára elsődleges fontosságú.

A Kórházszövetség elnöke szerint is megnőttek a várólisták, hosszabbak az előjegyzési idők. Sok ember ezért erején felül ezért inkább a magánellátásokat keresi. Velkey szerint ez veszélyes, mert elszegényedéshez vezet, miközben a kórházak elvesztik a munkatársaikat, akik inkább a magánintézetekben találják meg a számításukat.

A kórházak adóssága október végén 55 milliárd forint felett volt. Velkey szerint sok kórház a korábbinál alacsonyabb teljesítmény mellett adósodott el, a kórházak kisebb hányada viszont jelentős finanszírozatlan többletteljesítmény mellett görgeti maga előtt a kifizetetlen számlákat.

A megoldás az lenne, ha a finanszírozásban megjelenítenék a kórházak eltérő teljesítményét. Velkey szerint azonban az állam jelenleg nem tud többletet biztosítani az egészségügy működéséhez, de legalább pilotszerűen az eredményalapú finanszírozást ki kellene próbálni (jelenleg bázisfinanszírozás zajlik, azaz a kórházaknak csak adott számú ellátást fizet ki az egészségbiztosító, az ezen felül végzett beavatkozásokat már nem téríti).

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!