Csicskáztató családon ütött rajta a TEK
2022. december 20. – 19:40
Emberkereskedelem és kényszermunka gyanúja miatt elfogtak és büntetőeljárást indítottak egy 41 éves pápai nő, illetve három, 19, 37 és 63 éves férfi családtagja ellen.
– közölte a Veszprém megyei rendőr-főkapitányság kedden. A rendőrségi honlapon megjelent közlemény szerint Pápán egy család rendszeresen kiszolgáltatott helyzetben lévő embereket szervezett be fizikai munkák elvégzésére, fizetést, komfortos szállást, napi háromszori étkezést ígértek a rászorulóknak, később azonban ezekből szinte semmit nem teljesítettek. A dolgoztatott embereknek fizetést nem adtak, és embertelen körülmények között szállásolták el őket, lakhelyüket ráadásul egyáltalán nem vagy csak engedéllyel hagyhatták el.
A széles körben „csicskáztatás”-ként ismert, Magyarországon több tízezer embert érintő félrabszolgaság fenntartásán az egész háromgenerációs család dolgozott:
- a 63 éves nagyapa,
- 41 éves lánya,
- a lány 37 éves férje
- és a 19 éves unoka.
A gyanúsítottakat a Terrorelhárítási Központ kommandósai fogták el kedden, egy videón is megörökített akcióban: