A Borkai-videón szereplő ügyvéd cége 700 millióért adna el egy műemléképületet Győr városának

2022. december 20. – 15:33

Másolás

Vágólapra másolva

A győri önkormányzat szolgáltató cége, a Győr-Szol Zrt. mintegy hétszázmillió forintért vásárolná vissza a Bécsi kapu téren található Schäffer-házat – írja az ugytudjuk.hu.

A Vaskakas-házként is ismert műemléképületet 2007-ben 200 millió forintért adta el a város egy magánbefektetőnek. Több terv is született a ház hasznosítására, de végül egyikből sem lett semmi. Az ugytudjuk.hu információi szerint a jelenlegi tulajdonosa, a Püspökvár Kft. 2019-ben 300 millió forintot fizetett az épületért. Ezt a céget a volt győri polgármesterhez, Borkai Zsolthoz köthető személyek vezetik: a nevezetes adriai jachtozáson részt vevő ügyvéd, Rákosfalvy Zoltán, valamint Somogyi János vállalkozó.

A lap szerint Dézsi Csaba András polgármester „múzeumi negyedet” tervez kialakítani a téren. Az ingatlanvásárlás ügye az önkormányzat keddi nyílt ülésén is szóba került. A polgármester itt azt mondta, hogy „egy történelmi emléket próbálnak meg visszaszerezni a városnak”.

„Ez egy lepusztulni látszó történelmi emléke Győr városának. Nyilvánvalóan, abban a szituációban, amikor több milliárd forintot fizetünk ki távfűtésre vagy gázolajra, akkor én úgy gondolom, hogy fontos dolog az, hogy maradandó értékeket is szerezzen a város, ne pedig csak elfüstöljük a gázzal, vagy elvilágítsuk villannyal. Én ezt így látom. (…) Nyilván, mindent akkor kell megvenni, amikor eladó” – mondta Dézsi Csaba András.

Hozzátette: nem tudja, mikor lesz olyan pályázat, amiből fel tudják majd újítani az épületet, „de ezzel együtt biztos, hogy nem magánkézben, hanem önkormányzati tulajdonban van jó helyen” a Schäffer-ház.

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!