Dömötör Csaba: 1,363 millióan töltötték ki a nemzeti konzultációt

2022. december 19. – 08:19

Másolás

Vágólapra másolva

A pénteki összesítések szerint egymillió-háromszázhatvanháromezren töltötték ki a kérdőívet – mondta a Magyar Nemzetnek adott interjúban Dömötör Csaba, a Miniszterelnöki Kabinetiroda miniszterhelyettese. A politikus szerint „azt mutatja, hogy a nemzeti konzultáció újra bizonyított”.

A korábbi nemzeti konzultációk közül kettő volt, amelyiken ennél – a kormány akkori közlései szerint – jóval több válasz érkezett be, a Stop Soros kampányban 2,4 milliót, míg 2020 nyarán az első koronavírusos nemzeti konzultációban 1,7 milliót mondott be a kormány. A legutóbbi, 2021 nyarán kiadott, „A járvány utáni életről” indított konzultációban szintén 1,4 millió körüli választ kaptak.

A kormánylapnak adott interjúban Dömötör Csabát arról is kérdezték, hogy milyen kormányzati lépések várhatók a szankciók ellen a továbbiakban, amire azt mondta: „Bármelyik tanácsülésen, bármelyik kormányfői csúcson felvethetik ezeket [szankciós javaslatokat – a szerk.], ezért állandóan résen kell lennünk”.

Arra a kérdésre, hogy mikor lesz 2023-as költségvetés (miután a nyáron törvényben rögzített büdzsét a kormány várhatóan hamarosan egy rendelettel írja át) azt mondta: „Rendkívüli időszakban rendkívüli döntésekre van szükség. Árstopokra, kamatstopra, további rezsitámogatásra”, és hogy „amint megszületik egy döntés, azonnal tájékoztatjuk róla a nyilvánosságot”.

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!