Eddig lebontották volna, most helyi védettség alá került Szeged öreg buszállomása

2022. december 16. – 22:02

Eddig lebontották volna, most helyi védettség alá került Szeged öreg buszállomása
Fotó: Szűcs Dániel / Szegeder

Másolás

Vágólapra másolva

Helyi védettség alá helyezte pénteken a szegedi közgyűlés az 1965-ben épült Mars téri buszállomást. A szocialista modern betonépületet a városvezetés másfél évtizede még a földdel tette volna egyenlővé, hogy a helyére rendezvénycsarnokot húzzanak fel, mára azonban a városban is ráeszméltek, hogy a szocializmus évtizedeiből is lehet értékeket megőrizni, még ha elsőre nem is látszik tisztán, hogy pontosan mit.

Pénteken az év utolsó szegedi közgyűlésén olyan döntések születtek, melyek messzemenően meghatározzák majd a város utcaképét a jövőben: a helyi védett épületek száma ugyanis egy új rendeletnek köszönhetően 420-ról 682-re növekszik. Ez a szám egyedülálló, mivel Pécsen 124, Kecskeméten 325, Debrecenben 279, Győrben pedig 60 helyi védett épület van mindössze, bár ezek a számok azzal is magyarázhatók, hogy a XIX. század végén és a XX. század első évtizedeiben, amikor a helyi védettségre méltó épületek többsége született, még Szeged volt a mai Magyarország második legnagyobb városa.

Eklektika mellé modern

Ahogyan azt a közgyűlés elé terjesztett dokumentumban is írták, a város településképi rendeletének utolsó nagyobb felülvizsgálata óta többször indítványozták a képviselők, a lakosság és a sajtó is, hogy bővítsék a védett épületek körét. A most felülvizsgált terület elsősorban a belvárost fedi le, hiszen itt található a legtöbb értékes ház, ami azonban szokatlan lehet, az az, hogy

a javarészt a századforduló évtizedeiben emelt, historizáló és eklektikus épületek mellett a szocializmus korából is a listára került néhány.

Nagy Sándor várofejlesztési alpolgármester mesélt arról a Szegedernek, hogy a szakemberek néhány modern épületet is javaslatba hoztak, és ezek között volt a Mars téri buszpályaudvar is, amit az értékvédelmi vizsgálat során több körben is javasoltak védelemre.

„Az laikusként is megállapítható, hogy ha le lehetne tisztítani róla az elmúlt évtizedekben rárakódott, igénytelenebb anyaghasználatot és módosításokat, és csökkenteni lehetne a körülötte kialakult zsúfoltságot, akkor a Mars térnek ezen a sarkán egy érdekes modern építészeti közeg alakulna ki, ami egyébként összhangban van a tér északi oldalán lévő társasház építészetével” – fejtette ki az alpolgármester.

Fotó: Szűcs Dániel / Szegeder Fotó: Szűcs Dániel / Szegeder
Fotó: Szűcs Dániel / Szegeder

Az egész vizsgálat alapvető célja az 1879-es szegedi árvíz utáni eklektika védelme volt, ám a későbbi korok is adhattak hozzá olyan építészeti megoldást Szeged utcáihoz, tereihez Nagy szerint, ami a város értékes építészeti örökségének része, és új funkciót kapva akár színfoltja is lehet. Az alpolgármester példaként hozta az elmúlt évekből a Dugonics téri egykori villamosmegálló beton héjszerkezét, amit a tér szűk egy évtizede történt felújításakor nem lebontottak, hanem felújítottak, és azóta kvázi a tér északi csücskének kapujaként szolgál.

A világon egyedülálló, mondhatnánk

De vissza a Mars térre. Ez a város legnagyobb tere, több mint 62 ezer négyzetméterével jóval nagyobb, mint a Széchenyi (43 ezer m²) vagy a Dóm (9,6 ezer m²) tér, és funkciók tekintetében is szerteágazóbb. Itt van a buszállomáson túl a város legnagyobb piaca, de találkozunk több egyetemi épülettel, középiskolával, szórakozóhellyel, és még az ország tán legismertebb börtöne, a Csillag is erre a térre néz.

A XVIII. században katonai gyakorlótérként használták, 1842-ben kapta nevét a római hadistenről. Vásárokat is az 1800-as években kezdtek el itt tartani, ekkoriban azonban még sokfelé voltak különböző piacok a városban, itt például – a nagy terület miatt – állatvásárok. 1945-től a rendszerváltásig stílszerűen Karl Marx nevét viselte a terület, a német filozófusnak a mai napig van is itt domborműve, amit néha napján össze is firkálnak.

Maga a buszállomás azért épült ide 1965-ben, mert szerettek volna egy tágas, a legtöbb igényt kielégítő helyet, ahonnan a helyi és a távolsági járatok is indulhattak. A Délmagyarország beszámolt az azév november 13-i átadóról, másnap megjelent cikkükben azt írták, az új pályaudvart „a legkorszerűbb vezérlő berendezéssel állították forgalomba. A többi között fényjelző berendezés közli az utasokkal a járatok indulását, s ugyancsak fényjelzővel adnak jelt a kocsik indulására. A távolsági járatok 19 kocsiállásból indulhatnak, a helyi járatok számára pedig a nagykörúton létesítettek úgynevezett leálló sávokat.”

A Marx téri buszállomás 1967-ben, két évvel átadása után – Fotó: UVATERV / Fortepan A Marx téri buszállomás 1967-ben, két évvel átadása után – Fotó: UVATERV / Fortepan
A Marx téri buszállomás 1967-ben, két évvel átadása után – Fotó: UVATERV / Fortepan

A három évvel az ugyanígy kinéző miskolci buszállomás előtt felépült Mars téri épület 1965-ben nem is lehetett volna modernebb. Futurisztikus formavilágával az új betonépítmény a város büszkesége lett. A Csongrád Megyei Hirlap már az átadás előtti évben úgy írt róla, hogy „az épülő buszpályaudvar mint építészeti megoldás – mondhatnánk – egyedülálló a világon. Különlegesség. Hozzá hasonlót is még csak kettőt építettek.” Persze, hogy pontosan miért ennyire különleges, azt nem fejtették ki, ezt is jó eséllyel csak azért írták, hogy az építkezés késése miatti közhangulatot csitítsák. Az átadás ugyanis végül közel egy évet csúszott, részben azért, mert az UVATERV késve szállította le a terveket. „A munkálatok néhány akadálya ennek is tulajdonítható. Hiszen egyszerűbb a megszokottal foglalkozni, mint újat alkotni.”

Eddig le akarták bontani

A buszállomás és a Mars tér ma már korántsem az a kellemes, modern vendégfogadó, amire a helyiek büszkék lennének, sőt. A rengeteg helyközi és távolsági autóbusz, illetve Nagykörút a tér mentén zúduló forgalma miatt hang- és levegőszennyezettség szempontjából ez lett Szeged egyik leginkább érintett területe. A téren a nagy utasforgalom miatt sok a koldus és a hajléktalan is, vannak gondok a köztisztasággal, a környező épületek állapota leromlott, és bár a szomszédos piac egy évtizede teljesen újjáépült, a buszállomást valódi szégyenfoltként tartják számon a szegediek.

Éppen ezért, az ezredforduló óta többször is felmerült, hogy a helyi járatokon kívüli buszközlekedést elköltöztetnék innen, az állomásépületet pedig lebontanák. A buszokat a legújabb tervek szerint éppen a vasútállomáshoz tennék, létrehozva ezzel egy intermodális csomópontot, korábban azonban több másik helyszín is felmerült. 2008-ban még arról írt a delmagyar.hu, hogy 2010-re „a mostani buszállomás helyén rendezvénycsarnok épül”, amiből végül semmi sem lett, vélhetően elsősorban a válság miatt.

Szerencse, mert ha akkor elbontják a tényleg különleges betonépületet, most nem lenne mit védetté nyilvánítani, és ezzel épp azt megakadályozni, hogy valaha lebonthassák. A helyi védetté nyilvánítás ugyanis ezt jelenti: ez egy a műemlékvédelemnél lazább, az önkormányzatok által kezelt szabályozás, ami után átalakításokat már csak módjával, az eredeti karakterisztikát megőrizve lehet végezni az adott épületen, lebontani azt pedig csak akkor szabad, ha már életveszélyes és menthetetlen. Amire sok kilátás nincs a következő évtizedekben a Mars téren.

Fotó: Szűcs Dániel / Szegeder Fotó: Szűcs Dániel / Szegeder
Fotó: Szűcs Dániel / Szegeder

„A buszpályaudvar épülete eddig nyilván lebontható lett volna” – ismeri el Nagy Sándor. Megfogalmazása szerint egy zártsorú beépítés esetén, mint ami a történeti város nagyobb részén is van, alapvetően az utcaképet védik, tehát a telken belül nagyobb tere van az átépítésnek, még ha a homlokzatot meg is kell tartani, esetünkben azonban egy szabadon álló épületről van szó, tehát „valószínűleg igaz, hogy mivel minden irányból látszik, nehezebb lesz rajta jelentős átalakítást végezni úgy, hogy az megfeleljen az előterjesztett rendeletnek”.

A buszoké egy életen át

A városfejlesztési alpolgármestert arról is kérdeztük, hogy milyen tervekről tud a Volánbusz Zrt. tulajdonában álló épülettel kapcsolatban. „Sajnos jelenleg nincs olyan tervezési munka, ami kapcsán azt mondhatnánk, hogy a belátható jövőben a Mars térről a távolsági és helyközi buszközlekedés végállomása elköltözne”. Nagy ugyanakkor külön kiemelte, hogy mivel a Mars teret érinti, vagy végállomásként használja a helyi buszjáratok közel fele, ezért „a kollégákkal

nem gondoljuk, hogy a tér hosszú távon megszűnne a helyi közösségi közlekedés decentrumaként működni”.

A helyközi és távolsági járatok kitelepülése a Nagyállomáshoz megteremtené a lehetőségét, hogy a téren csökkenjen a zsúfoltság, és a szomszédos Bartók téren, a Mikszáth Kálmán utcában és a Szent Gellért utcában parkoló buszok az 1965-ben emelt állomás tövéből induljanak. „Az épületnek hosszú távon is lehet közlekedési funkciója, de nyilván egy kevésbé zsúfolt téren központja lehet vendéglátásnak, vagy más városi funkciónak is.”

Fotó: Szűcs Dániel / Szegeder Fotó: Szűcs Dániel / Szegeder
Fotó: Szűcs Dániel / Szegeder

Ez persze a jövő. Amit most tudunk, az az, hogy sok mindenen átment már az idén 57 éves, szocialista modern épület: évtizedeken át Szeged büszkesége volt, ahogy ide pöfögtek be a rokonokkal megrakott farmotoros Ikarusok, aztán egyre inkább vált kellemetlen hólyaggá a város testén, most pedig ott tartunk, hogy bár utóbbi állapot még tagadhatatlanul fennáll, a buldózerek kirendelése helyett inkább az értékmentés van kilátásban. Ez pedig a nagy képet tekintve is örvendetes, hiszen azt mutatja, hogy az elmúlt években Szegeden is felismerte a városvezetés, hogy értékes épületek nemcsak a második világháború előtt nőttek ki a földből, hanem azt követően is.

A szerző a Szegeder újságírója. A cikk a Szegeder és a Telex együttműködésének keretében jelenik meg a Telexen is.

A Telex fontosnak tartja, hogy az egész ország területéről szállíthasson az olvasóinak sztorikat, ezért közlünk gyakran vidéki riportokat. Mivel minden térséget nem tudunk lefedni budapesti szerkesztőségünkkel, keressük az együttműködést vidéki újságírókkal, és fokozatosan országos tudósítói hálózatot szeretnénk kiépíteni. Ez a cikk is egy ilyen együttműködés keretein belül készült.

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!