Nem a Tanítanék Mozgalom tagja beszélt Tordai Bencével a Hír TV által közölt hangfelvételen
2022. december 14. – 07:39
December 5-én akcióztak a Tanítanék Mozgalom tagjai a parlamentben, ezt követően a Hír TV bemutatott egy hangfelvételt, amelyen állítólag a Tanítanék egyik tagja kér tanácsokat Tordai Bencétől, a Párbeszéd Magyarországért képviselőjétől. A kormányközeli csatorna ezzel azt próbálta bizonyítani, hogy a mozgalom mögött baloldali politikusok állnak. A Hvg.hu-nak azonban Törley Katalin, a Tanítanék tagja és Tordai Bence is megerősítették, hogy trollhívás hallható a felvételen.
Frissítés 12:20
Tordai Bence friss Facebook-bejegyzésében azt írja:
„Nyilvános adatbázisok használatával kiderítettük, hogy a telefonszám a Magyar Honvédség alezredesének a nevén van, akinek a lánya, F. Boglárka a HírTV riportereként dolgozik”.
Mint írja, a riporter hangját eltorzították, a felvételt pedig megvágva közölték. „Vizsgálatot kezdeményezünk az alezredes-apuka főnökénél, a honvédelmi miniszternél, másrészt a MÚOSZ Etikai Bizottságához fordulunk, hogy állást foglaljon F. Boglárka ”újságíró„ (pontosabban: fideszes propagandista) eljárása kapcsán, harmadrészt pedig eljárást indítunk a NAIH-nál, mivel egy magánbeszélgetés engedély nélküli rögzítése, ártó szándékkal való manipulálása és nyilvánosságra hozása nyilvánvalóan jogellenes”.
Korábban írtuk:
Múlt hétfőn a Tanítanék kilenc tagja, diákok és tanárok, a parlamenti vita alatt a karzaton először megmutatták a kilenc követelésüket, majd hátat fordítottak, és fekete színű pólójukon fehér betűkkel a Tanítanék szót formázták meg. Az akciót Tordai Bence, a Párbeszéd képviselője közvetítette a Facebookon.
Mint később kiderült, a mozgalom tagjait az LMP-s Csárdi Antal engedte be a karzatra, ezért Kövér László szerdán fél évre megvonta az LMP-frakció minden beléptetési jogát – ez azt jelenti, hogy a párt semmilyen vendéget nem hívhat meg a parlament épületébe, többek között újságírókat sem a sajtótájékoztatóira.
A Tanítanék akciója után nem sokkal a Hír TV riportban számolt be arról, hogy a mozgalom mögött a baloldali pártok állnak, ezt pedig egy olyan, birtokába jutott, hangfelvétellel támasztotta alá, amin „a Párbeszéd képviselője konkrét tanácsokat ad valakinek, akit a mozgalom tagjának hisz”. Tordai a hangfelvételen többek között arról beszél, fontos, hogy megőrizzék a függetlenségüket, és tippeket ad arra is, hogyan kommunikáljanak az akcióról.
A Hvg.hu-nak Törley Katalin elmondta, hogy a mozgalom tagjai közül senki nem beszélt telefonon Tordai Bencével, és soha nem kértek tanácsot politikai pártoktól: „ez a felvétel nem tudom, hogyan készülhetett el, valószínűnek tartom, hogy trolltámadás volt – az biztos, hogy a mi közegünkből senki nem hívta fel Tordai Bencét” – mondta.
Ezt Tordai Bence is megerősítette, elmondta, hogy bár ő hallható a hangfelvételen, pártjával kiderítették, hogy a vonal másik végén nem a Tanítanék egyik tagja volt.
A lap megkereste a Hír TV-t is a felvétel eredetével kapcsolatban, de egyelőre nem kaptak választ.