Helyenként mínusz tíz fok alatti volt a hőmérséklet kedd reggel

2022. december 13. – 10:17

Másolás

Vágólapra másolva

Az idei téli szezon eddigi leghidegebb reggelére ébredtünk, országszerte fagyott és a klimatológiai átlagnál kb. 3 fokkal alacsonyabb értéket mutattak a hőmérők, írja az Országos Meteorológiai Szolgálat Facebook-bejegyzésében.

Több helyen is -10 fok alatti volt reggel a hőmérséklet, az állomások közül végül a Borsod megyei község, Gagybátor győzedelmeskedett -15,3 fokkal.

A téli időjárás már hétvégén megérkezett az országba, advent harmadik vasárnapján az ország több pontján is havazott. Az előrejelzések szerint a télies idő hét elején még velünk marad. Tegnap az ország északi, északkeleti harmadán egész nap fagyott. Síkvidéken Lénárddaróc környékén mérték a legalacsonyabb csúcsértéket (-2,4 °C), de a hóval borított hegyvidékeken ennél jóval hidegebb volt (Kékestető -8,3 °C).

Az OMSZ előrejelzése szerint kedden többnyire derült vagy kissé felhős idő várható, helyenként akár több órára is kisüthet a nap. Napközben, elsősorban az ország keleti és északkeleti határainál felhősebb lehet az ég, illetve továbbra is előfordulhat hószállingózás, kisebb havazás. Estefelé délnyugat felől erősen megnövekszik a felhőzet. A hőmérséklet kora délután -3 és +3, késő este -9 és -2 fok között alakulhat.



Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!