MTA-osztály: A diplomás átlagbérre kell emelni a tanárok fizetését

2022. december 9. – 18:55

Másolás

Vágólapra másolva

„A közoktatás minden további fejlesztésének előfeltétele a tanárok anyagi megbecsülésének tartós, időtálló rendezése. Ennek megfelelően a pedagógusok fizetését a lehető legrövidebb időn belül fel kell emelni legalább a velük azonos szintű képzettséggel rendelkező szellemi foglalkozásúak fizetésének átlagára.”

írja nyilatkozatában a Magyar Tudományos Akadémia Filozófiai és Történettudományok Osztálya. Szerintük „a magyar közoktatás nemzeti ügy, melynek jelenlegi, válságos helyzete különleges figyelmet érdemel”.

A nyilatkozat szerint méltatlan és káros lépésnek tartanak minden olyan intézkedést, amely „a hivatásuk felelős gyakorlására törekvő pedagógusok szabad véleménynyilvánítását adminisztratív eszközökkel korlátozza és retorzióval torolja meg”. Magyarul elítélik a sztrájkoló tanárok kirúgását.

Nem ez az első hasonló gesztus: októberben az MTA Vezetői Kollégiuma is kiállt a tiltakozó pedagógusok mellett, arra kérve a kormányt, hogy végre kezdjenek valamit a közoktatással. Szerintük

„az oktatási rendszer fejlesztése egyszerre morális kötelesség és gazdasági racionalitás

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!