Fogházbüntetésre ítélték a várpalotai hintabaleset két vádlottját

2022. december 8. – 12:44

Másolás

Vágólapra másolva

Felfüggesztett fogházbüntetésre ítélte a várpalotai hintabaleset két vádlottját a Veszprémi Törvényszék csütörtökön. A másodfokú ítélet szerint az elsőrendű vádlott nyolc hónap, a másodrendű vádlott tíz hónap felfüggesztett fogházbüntetést kapott.

A baleset még 2017 szeptemberében történt Várpalotán, amikor leszakadt egy vidámparki hinta, és öten lezuhantak. Egy 18 éves fiatal maradandó fogyatékossággal járó koponyasérüléseket szenvedett.

Az ítélet indoklása szerint a hintát úgy üzemeltették, hogy az ülései nem voltak megfelelő állapotban.

Az ügyészség két éve emelt vádat az ügyben, a vádirat szerint az üzemeltető számos foglalkozási szabályt megszegve, köztük a fékszerkezet és a hintakarok megfelelő mechanikai biztosítása nélkül működtette a berendezést. Az ügy másik vádlottját is több szabályszegés terheli, melyek egyike, hogy a megfelelőségi tanúsítványt a mechanikai biztosítás hiányában is kiállította, bár annak tervét korábban éppen ő maga hagyta jóvá.

A maradandó agysérülést szenvedett fiú családja áprilisban indított 100 millió forintot meghaladó kártérítési pert a hinta üzemeltetője és a szerkezetet ellenőrző mérnök ellen. A baleset 2017. szeptember 2-án történt a Várpalotai Napok nevű rendezvényen. A 33 méter magas hinta egyik karja letört, emiatt a gondolában ülő utasok kizuhantak.

Egyikük, az akkor 18 éves Máthé Krisztofer a hintától körülbelül tizenöt méterre zuhant a földre, a fejét pedig beütötte a járdába. Életveszélyes, maradandó fogyatékossággal járó koponyasérüléseket szenvedett. 460 napig volt kómában, 2018 decemberében hagyhatta el a kórházat. A fiú azóta újra megtanult járni, elkezdett beszélni.

(MTI)

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!