Palkovics László lett Győrben a Széchenyi-egyetem kuratóriumának elnöke

2022. december 8. – 18:46

Palkovics László lett Győrben a Széchenyi-egyetem kuratóriumának elnöke
Fotó: Facebook / Szijjártó Péter
Sudár Ágnes
Sudár Ágnes
Győri tudósító

Másolás

Vágólapra másolva

Győrben három napja szóbeszéd, mostantól hivatalos: az alapítványi fenntartásban működő Széchenyi István Egyetem kuratóriumának élére Palkovics László érkezik. Itt kuratóriumi tag Szijjártó Péter külügyminiszter, illetve a győri fideszes polgármester is. Ezzel egy időben az alig másfél éve kinevezett rektor lemondott.

Jelentős átrendeződések történtek az elmúlt napokban a győri campuson, Szijjártó Péter külügyminiszter hétfőn egy Facebook-bejegyzésben dobta be az álló vízbe a követ, pontosabban a nevet: a volt technológiai miniszterrel „erősít a győri egyetem”. Egészen csütörtökig kellett várni a hivatalos válaszra, amely megerősíti a helyi szóbeszédet:

  •  A Széchenyi István Alapítvány kuratóriuma és felügyelőbizottsága december 5-i ülésén dr. Knáb Erzsébet eddigi elnök javaslatára prof. Palkovics László akadémikust, a Széchenyi István Egyetem Széchenyi-díjas kutatóprofesszorát egyhangúlag a kuratórium tagjának, egyúttal elnökének választotta meg, aki ellátja a vagyonkezelő holding vezetői feladatait is.
  • Dr. Knáb Erzsébet alapító elnökként, az alapítvány egyetemi stratégiai ügyekért felelős kuratóriumi tagjaként folytatja munkáját. Mellette vezeti az újonnan létrehozott inkubációs holdingot.
  • Prof. Bokor József akadémikus lemondott kuratóriumi tagságáról. Ő a jövőben a vagyonkezelő és az inkubációs holding technológiai és kutatásvezetői alelnöki tisztségét látja el. 
  • A Széchenyi István Egyetem eddigi rektora, prof. Baranyi Péter Zoltán lemondott tisztségéről, a kuratórium a közeljövőben gondoskodik új rektor megbízásáról.

Baranyi Pétert 2021. július 1-jén nevezte ki Áder János akkori köztársasági elnök a győri Széchenyi István Egyetem rektorának, megbízatása négy évre szólt volna.

Az egyetem hosszabb közleményében idézik Szijjártó Pétert és Palkovics Lászlót is.

A Telex fontosnak tartja, hogy az egész ország területéről szállíthasson az olvasóinak sztorikat, ezért közlünk gyakran vidéki riportokat. Mivel minden térséget nem tudunk lefedni budapesti szerkesztőségünkkel, keressük az együttműködést vidéki újságírókkal, és fokozatosan országos tudósítói hálózatot szeretnénk kiépíteni. Ez a cikk is egy ilyen együttműködés keretein belül készült.

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!