Nyolcnapos sztrájkot hirdetett a Budaörsi Illyés Gyula Gimnázium 46 tanára

2022. december 8. – 13:56

Másolás

Vágólapra másolva

A Budaörsi Illyés Gyula Gimnázium, Technikum és Szakképző Iskola 46 tanára – a tantestület közel nyolcvan százaléka – december 8-tól nyolc napig tartó sztrájkot hirdetett, egy pedagógus pedig folytatja korábban meghirdetett határozatlan idejű polgári engedetlenségét – derül ki az oktatók közleményéből.

Az intézmény igazgatója az iskola honlapján már december elején tájékoztatta a szülőket a sztrájkról, mint írta:

„Tájékoztatom Önöket, hogy december 8. és december 13. között iskolánk tanárainak jelentős része több napos sztrájkban vesz részt. Ezeken a napokon a munkabeszüntetésben résztvevő tanárok az óráikat nem tartják meg. Ez alól kivételt képeznek a végzős diákok kötelező érettségi tantárgyainak órái, melyek a rendelet szerint megtartásra kerülnek. A meg nem tartott órák idejére ügyeletet biztosítunk, melynek megszervezéséhez kérjük, hogy jelezzék, ha élnek az ügyelet lehetőségével.”

Az oktatók közleményükben azt írják, „hiába kérik, követelik a szakszervezetek, pedagógusok, szülők, diákok és a hozzájuk kapcsolódó szervezetek, nem indult el semmiféle párbeszéd az oktatás irányításáért felelős szervezetek és az érintettek között. Nem látjuk jelét változásnak az oktatás terén”.

Csütörtökön országos pedagógussztrájk volt, amihez rengeteg tanár csatlakozott, a diákok ülősztrájkkal, a szülők pedig krétafeliratokkal fejezték ki szolidaritásukat. A csütörtök reggeli akciókról közvetítésünket itt olvashatja.

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!