AKG tanára: Alapítványi iskolaként kiváltságosabb helyzetben vagyunk, de az oktatás közös ügy

2022. december 8. – 07:56

Másolás

Vágólapra másolva

Az AKG tanárai csütörtök reggelre forgalomkorlátozó akciót szerveztek a Szentendrei útra, amihez más iskolákból is csatlakoztak, körülbelül 150-200-an lehetnek. Alapítványi iskolaként ezzel szeretnék kifejezni, hogy ők sem értenek egyet a közoktatásban zajló eseményekkel, és kiállnak elbocsátott kollégáik mellett. Az akció reggel 8-tól 8:45-ig tart, így a tanítás ma csak 9 után kezdődik az intézményben. Helferné Kepecs Judit két másik kollégájával együtt szervezte az eseményt, lapunknak azt mondta: az oktatás független attól, hogy valaki alapítványi vagy állami iskolába dolgozik, mert ez mindenki ügye. „Az ember átérzi, hogy milyen egy végzős osztályfőnök elbocsátása.” Bár szerinte alapítványi iskolaként kiváltságosabb helyzetben vannak, de már ők sem akarnak „szépen, csendesen állni egy járdán”.

Álltak már élőláncba, tüntettek, ennek ellenére úgy érzi, még mindig nem jut el sok emberhez, hogy mi zajlik az oktatásban.

Így esett a választás a forgalomkorlátozásra, amivel jobban fel tudják hívni az emberek figyelmét a tarthatatlan állapotokra.

Fotó: Bődey János / Telex Fotó: Bődey János / Telex
Fotó: Bődey János / Telex

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!