Egyeztetést kezdeményez a kormánnyal egy taxisszervezet az ársapka eltörlése után

2022. december 7. – 14:45

Másolás

Vágólapra másolva

A FESZSZ Szövetség és tagszervezete közösen konzultációt kezdeményez a kormánnyal az üzemanyag-ársapka eltörlésének másnapján – tette közzé Facebook-oldalán az NSZ – Taxis Tagozat. Azt írják, hogy a tarifamegállapodás megkötését követően számos olyan esemény történt, köztük az infláció, energiaválság, háború vagy az élelmiszerárak elszabadulása, amelyek a korábbi megállapodást elértéktelenítették. Ezért

  • javasolnának kisebb, de sürgős tarifaemelést,
  • taxis kisvállalkozók adókedvezményére vonatkozó kérdés megvitatását, taxisok adózási lehetőségeinek pontosítása,
  • taxis engedélyek kiadásának maximalizálását.

A levelet Orbán Viktor miniszterelnöknek címezték.

A kedd éjszakai kormányinfón Gulyás Gergely miniszterelnökséget vezető miniszter azt mondta, hogy a taxisok sem részesülnek kedvezményben a piaci ár alól, de az kétségtelen, hogy az emelkedettebb ár terhe munkaügyi kérdések miatt egyes területen dolgozókat jobban érint, mint másokat. Ha a taxisok beszélni szeretnének velük, akkor szívesen tárgyalnak velük arról, hogy más területen tudnak-e segíteni.

A kezdeményezés miatt megkerestük Metál Zoltánt, az Országos Taxis Szövetség elnökét, aki a Telexnek azt mondta: hiába keresik meg szerinte ilyesmivel Orbán Viktort, mert a tarifa nem a kormány, hanem az önkormányzat hatásköre.

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!