Benzinkrízis: veszélyesek a hosszú sorok, forgalomirányítók kellettek a II. kerületbe

2022. december 6. – 13:15

Másolás

Vágólapra másolva

Miután a „benzinhelyzet” miatt egyre gyakrabban alakulnak ki balesetveszélyes szituációk a benzinkutak környékén, kértem a II. kerület városrendészetét, hogy segítsék a forgalmat azokon az útszakaszokon, ahol a tankolásra várók sora miatt komoly torlódás alakult ki – írja Facebook-oldalán Őrsi Gergely, a II. kerület polgármestere.

Őrsi hozzátette, hogy kedvezményes üzemanyagvásárt ha szeretnének sem tudnának szervezni, azonban igyekeznek az üzemanyagra váró autósok tömegét irányítani. Leginkább oda mennek a helyi rendészek, ahol balesetveszélyt tapasztalnak a kilógó, várakozó kocsik miatt. Példának hozta a Hűvösvölgyi út–Nagykovácsi utca elágazást, ahol a városrendészek és a rendőrség forgalomirányítása csökkentette a kialakult torlódás mértékét azzal, hogy segítették azok haladását, akik nem üzemanyagra várnak.

Fotó: Őrsi Gergely / Facebook
Fotó: Őrsi Gergely / Facebook

„A kormányzati döntések miatt országosan kialakult üzemanyaghiány ellenére Budapesten a közösségi közlekedés zavartalanul működik” – írta Facebook-oldalán Karácsony Gergely. A főpolgármester azt javasolja, hogy aki teheti, „váltson közösségi közlekedésre, mert az nincs veszélyben, a bérlet ára pedig 2014 óta változatlan”.

A személygépkocsi-forgalmat érintő ellátási zavarok haladéktalan kormányzati cselekvést indokolnak szerinte. „Itt az ideje, hogy a kormány a propaganda helyett a cselekvést válassza”.

Azzal kapcsolatban, hogy a kialakuló sorok hány helyen okoztak eddig balesetveszélyes szituációkat, és hány alkalommal kellett beavatkozniuk emiatt, kerestük a rendőrséget, amint válaszolnak frissítjük a cikket.

Az üzemanyag-ellátási helyzetről a Mol ügyvezetője is azt mondta, hogy kritikus. A kialakult üzemanyaghiánnyal ebben a cikkünkben foglalkoztunk részletesen.

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!