A győri polgármester elengedte volna a díszkivilágítást, de a helyiek fellázadtak

2022. december 2. – 18:42

A győri polgármester elengedte volna a díszkivilágítást, de a helyiek fellázadtak
Díszítik a városházát – Fotó: Fincza Gabrielle
Sudár Ágnes
Sudár Ágnes
Győri tudósító

Másolás

Vágólapra másolva

Sötét vagy, mint Győrben az advent – mostanáig elképzelhetetlen volt, hogy ezzel a poénnal valaki előáll, manapság viszont így oltják egymást a kommentelők. Győr, amely a kétezres évek elejétől Bécs és Pozsony összehasonlításában is könnyen felvehette a versenyt az adventi fényeivel, idén a költségek miatt díszkivilágítás nélkül indult neki az ünnepi időszaknak. Egy hét után látta be a városvezetés, hogy ez nem fog menni.

„Meghallottuk az emberek szavát” – így jelentette be csütörtökön a polgármesteri főbiztos, hogy ugyan a korábbinál jóval visszafogottabban, de mégiscsak feldíszítik a várost. Emiatt lefújták azt a civil akciót is, amelyet szombatra hirdettek meg – helyiek akarták kicsinosítani a belvárost, hogy legyen adventi hangulat a főutcán.

Először a jégpálya

Október közepén kapták az első pofont azok, akik ugyan olvasták és hallották a híreket arról, hogy a gazdag város imidzse a múlté, Győrben bezárnak uszodát, múzeumot és sok mást; de mégiscsak azt gondolták, hogy az adventi forgatag, amely a kétezres évek elejétől egyre impozánsabb lett Győrben, nem lehet veszélyben.

Pedig de: elsőként a korcsolyapályáról érkeztek hírek, hogy idén valószínűleg nem állítja fel az üzemeltető. Lesz ugyanakkor óriáskerék és dodzsem – érvelt az önkormányzat, ráadásul ezek egy fillérbe sem kerülnek a városnak, bérleti díjat fizetnek utánuk a szolgáltató vállalkozások. Azt is leszögezték, hogy ha jégpálya nem is, de adventi vásár lesz, több helyszínen, ahogy eddig, és „a szűkre szabott költségvetésből megpróbálják maximálisan kihozni az adventi hangulatot”.

Ekkor még szó sem volt arról, hogy a korábbi több tízezer égő helyett egyetlen egyet sem helyeznek ki, magyarán annyi fény lesz a vásárok alatt, amennyit a közvilágítás mellett az árusok bódéi, illetve még az óriáskerék és a dodzsem biztosítanak.

Azt természetesen látták a győriek, hogy a városban már hetekkel ezelőtt lekapcsolták az épületeket kívülről megvilágító fényeket, sötétbe borult a városháza, a bíróság, de a püspökvár és Győr hídjai is.

A győri hobbifotósokat is megihlette, hogy milyen volt tavaly a város – Fotó: Fincza Gabriella
A győri hobbifotósokat is megihlette, hogy milyen volt tavaly a város – Fotó: Fincza Gabriella
... és milyen 2022-ben – Fotó: Fincza Gabriella
... és milyen 2022-ben – Fotó: Fincza Gabriella

Szóval ennek fényében akár számítani is lehetett arra, amivel advent első vasárnapján a helyiek szembesültek, de a sötétség mégis arcul csapta őket. Voltak természetesen, akik azt mondták, régen sem volt díszkivilágítás, mégis meghitt volt az ünnep, de érezhetően jóval többen voltak azok, akik visszakövetelték az elmúlt évek fényét.

Belváros 2021-ben – Fotó: Sudár Ágnes / Telex
Belváros 2021-ben – Fotó: Sudár Ágnes / Telex
És idén – Fotó: Fincza Gabriella
És idén – Fotó: Fincza Gabriella

A szívekben gyúljon fény

A nosztalgia mellett józan érveket is felhoztak: az adventi fényár turistákat is vonzott a városba. Valóban sokan jöttek eddig a szomszédos szlovákiai településekről, de Ausztriából is. A kereskedők nyilván emiatt is borsos áron – az egyik győri önkormányzati képviselő szerint 800 000 – 1 000 000 forintért – bérelték ki az adventi időszakra a bódékat.

A győri polgármester ekkor még a lélek húrjait pengette meg, a Facebook-oldalára ömlő kommentek egyikére azt válaszolta, hogy

„a karácsony fénye a szívünkben, a lelkünkben és az elménkben kell, világítson”,

„az advent időszaka nem a műanyag égősorok számától lesz szép”, illetve „a mai modern fogyasztói társadalom forgatagában már elvesztették ennek az ünnepnek is az érzelmi és lelki értékeit”.

Nem hatott ez az elégedetlenekre, ekkor születtek a „sötét vagy”-os poénok és a „fekete város” szlogenek.

Ekkor indult el a mozgolódás is, hogy a helyiek majd feldíszítik az otthonról hozott díszekkel a belvárost.

Az akcióra ugyan engedélyt kaptak, de az csütörtökön okafogyottá vált, kiderült ugyanis, hogy a díszkivilágítást végző céghez a héten befutott a város megrendelése. Ez arról szólt, hogy jóval kisebb műszaki tartalommal, de világítsák ki a belváros egy részét.

A városházára már felkerült a „Boldog karácsonyt!” felirat, lehet tudni, hogy a sétálóutca egyik oldalán is végig felrakják az égőket a fákra, és a Széchenyi térre (Győri ikonikus belvárosi központja) is jut majd a fényből, ahol egyébként – és ezt is panaszolták a helyiek – még a betlehemet sem világították ki. Eddig.

UFO-leszállópálya

Ennyi lenne a történet, ha a keddi közgyűlésen nem hallottunk volna veretes mondatokat a városvezetőktől – a polgármesteren kívül a két alpolgármestertől is – arra vonatkozóan, hogy Dézsi Csaba András fontosabbnak tartja a munkahelyek megtartását, mint hogy a város UFO-leszállópálya legyen, és nem hajlandó százmillió forintot fizetni a díszkivilágításért (ennyi volt 2021-ben az ára). Az alpolgármesterek pedig szintén teljes mellszélességgel álltak a visszafogottság mögé: egyikük szerint sok volt a korábbi csillogás, a másikuk pedig hivalkodásnak érezte volna, ha idén is felkapcsolják advent fényeit. Amikor azonban ezeket mondták, a városháza díszítése már elkezdődött, egy nappal később pedig „meghallották az emberek hangját”.

Dézsi Csaba András péntek délelőtt még közzétette a köz- és díszvilágítás költségeit, bár abból nem derül ki, hogy az idei díszvilágítás – hisz az így is töredéke a korábbinak – mennyibe kerül.

Fotó: Facebook / Dézsi Csaba András
Fotó: Facebook / Dézsi Csaba András

A Telex fontosnak tartja, hogy az egész ország területéről szállíthasson az olvasóinak sztorikat, ezért közlünk gyakran vidéki riportokat. Mivel minden térséget nem tudunk lefedni budapesti szerkesztőségünkkel, keressük az együttműködést vidéki újságírókkal, és fokozatosan országos tudósítói hálózatot szeretnénk kiépíteni. Ez a cikk is egy ilyen együttműködés keretein belül készült.

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!