A Belügyminisztérium most látta elérkezettnek az időt, hogy megkérdezze a szülőket a közoktatásról

2022. december 1. – 18:30

Másolás

Vágólapra másolva

Hónapok óta tartanak a pedagógusok, diákok és szülők közös demonstrációi, amellyel nemcsak a tanárok béremelését célozzák, hanem a magasabb színvonalú közoktatást és a tanárok, diákok értelmetlen terheinek csökkentését is. A szakszervezetek többször próbáltak tárgyalni a kormánnyal, hogy milyen lépések lennének szükségesek, de többnyire csak elutasítással találkoztak. Ehhez képest a Belügyminisztérium most látta elérkezettnek az időt arra, hogy megkérdezze a köznevelési intézményekben tanuló diákok szüleit, hogy mi a véleményük az oktatásról.

A MTI-hez eljuttatott belügyminisztériumi közleményben azt írták, a kérdések a többi között a biztonságos és rendezett iskolai környezetre, a házi feladat elkészítésének időigényére, a tanulók tanítási órákon kívüli, szervezett elfoglaltságára, az iskolai teljesítmény objektív mérésére vonatkoznak. A kérdőíven szereplő kérdéseken túl lehetőség van arra, hogy a szülők, gondviselők bármilyen más véleményt, javaslatot eljuttassanak a tárcához.

A vélemények becsatornázására a Belügyminisztérium a KRÉTA-t (Köznevelési Regisztrációs és Tanulmányi Alaprendszer) használja majd, de annyi változtatással, hogy a szülők válaszai rejtve maradnak az osztályfőnökök és a tanintézetek munkatársai előtt. Az anonim módon kitölthető kérdőív ütemezetten, 2022 decemberében lesz elérhető a KRÉTA rendszerében. Ha egy család több gyermeke tanul a köznevelés rendszerében, a szülőnek, gondviselőnek lehetősége lesz arra, hogy több kérdőívet is kitöltsön december 15-én éjfélig.

A KRÉTA-t, persze érthetően, nem tekinti mindenki biztonságos felületként, hiszen néhány héttel ezelőtt hekkereknek sikerült feltörniük a közoktatás minden intézményében kötelezően használt adminisztrációs rendszert, amelyben szinte bármilyen adathoz hozzáférhettek. Nemcsak a diákok valamennyi adata szivároghatott ki, hanem a rendszert fejlesztő cég forráskódjaihoz, adatbázisaihoz és levelezéseihez is hozzáférhettek. A rendszert üzemeltető eKréta Informatikai ZRt. sem kezelte a helyén a problémát, hiszen nem is jelentette az adatvédelmi incidenst a Nemzeti Adatvédelmi és Információszabadság Hatóságnak.

A Belügyminisztérium még azt írta közleményében, hogy korábban kétszer végzett hasonló felmérést a tanárok körében, és most is az oktatásban leginkább érintettek véleményének megismerését célozzák. Közölték, a BM elkötelezett az oktatás minőségének javítása és amellett, hogy a gyermekek megfeleljenek a jövő kihívásainak; ezért szeretné megismerni az érintettek véleményét, amit figyelembe vesz a köznevelési rendszer megújítására vonatkozó fejlesztési terveiben.

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!