László Imre reagált az újbudai ellenzék Molnár Gyula ellen irányuló tiltakozására

2022. november 30. – 20:20

Másolás

Vágólapra másolva

Facebook-bejegyzésben reagált László Imre újbudai polgármester az újbudai ellenzéki tiltakozására, ami azért robbant ki, mert a polgármester a DK-s politikus Molnár Gyulát nevezte ki kabinetvezetőjének.

László Imre hétfőn délután jelentette be a Facebookon, hogy elindul a 2024-es önkormányzati választáson, ehhez kérte fel a korábbi újbudai polgármestert, Molnár Gyulát. Az ellenzéki pártok képviselői emiatt közös levelet küldtek László Imrének, mert szerintük az újbudaiak nem a 2010 előtti időkre szavaztak. Levelükben – amit a Momentum, a Párbeszéd, az LMP és az MSZP képviselői is aláírták – arra kérték a polgármester, hogy fontolja meg a döntését.

„Amennyiben ezt a kérésünket nem tudod, vagy nem akarod megfontolni, kénytelenek leszünk a nyilvánossághoz fordulni. Emellett azt is szeretnénk jelezni, hogy ebben az esetben a polgármester mögött álló testületi többség biztosítását már a decemberi ülésen sem tudjuk garantálni”

– áll a polgármesternek címzett levélben.

Az ellenzéki politikusok tiltakozására reagálva László Imre bejegyzésében azt írta, hogy számára is fontos az, hogy a koalíció csapatként hozzon meg döntéseket, hisz csak így végezhetnek sikeres munkát. Képviselőtársaihoz hasonlóan ő is minden döntés meghozatalánál az újbudaiak érdekeit tartja szem előtt, és minden döntésért felelősséget vállal. „Akkor is a kerület érdekeit néztem, amikor felkértem közvetlen munkatársamat, Molnár Gyulát a kabinetvezetői pozícióra, miután öt parlamenti választást nyert, és két cikluson át volt Újbuda polgármestere. Tapasztalatait, tudását és kerületi elhivatottságát Újbuda fejlődésének szolgálatába képes állítani ma is” – fejtette ki László Imre a bejegyzésben, majd azt is hozzátette, hogy:

„A kabinetfőnök személye soha, sehol nem volt politikai kérdés; ez egy bizalmi, szakmai pozíció, amelyre – a belső szabályok által felhatalmazva – adok megbízást a főtanácsadómnak”

– írta az újbudai polgármester, aki azt javasolta képviselőtársainak, hogy tegyék félre a személyes ellentéteket a közös munka és Újbuda érdekében.

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!