Gulyás Gergely beszélt a baloldal aknamunkájáról

2022. november 30. – 14:49

Másolás

Vágólapra másolva

Úgy látszik, Gulyás Gergely a rossz zsaru ma. Navracsics legalábbis rögtön átadta a szót a mellette álló kancelláriaminiszternek, amikor a köztévé a baloldal uniós aknamunkájáról kérdezte.

Először a kondicionalitási eljárást kell lezárni Gulyás szerint. A helyreállítási tervvel az elsők között volt a magyar kormány, és jó esély van a miniszter szerint arra, hogy az operatív programokhoz szükséges operatív megállapodás is hamarosan megszületik.

Arról is beszélt Gulyás, hogy az Európai Bizottság az eljárás során nem méltányolta azokat a döntéseket, amiket az Országgyűlés jövő szerdán szavaz meg. Ez annak tudható be szerinte, hogy az Európai Bizottság az Európai Parlament nyomása alatt áll.

Elismételte, amit már korábban is sokszor mondott, hogy a baloldali EP-képviselők havi 6 milliót keresnek, és közben az Európai Parlamentben olyan határozatot fogadnak el, ami a magyarok ellen van.

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!