Mini-Dallas Vecsésen: még száz ilyen kéne az önellátáshoz
2022. november 29. – 15:48
Az energiaválság napjaiban nagyot szólt a hír, hogy a Mol új olajkutat nyitott Vecsésen. A cég által szervezett bejáráson elmentünk megnézni az új magyar mini-Dallast, így az is kiderült, hogy a kút hozama mire elég.
Vecsés külterületén egy dűlőút visz ki az új kúthoz. A létesítmény egy betonlapokkal lefedett nagy placc egy szántó és egy tanya közé szorulva. A kút maga egy 4-5 méter magas torony, ami leginkább egy szelepekkel, mérőórákkal és kerekes csapokkal megpakolt, vastagabb zászlórúdra emlékeztet. Van ezen kívül a területen még néhány tartály és konténer, meg egy csapat kíváncsi varjú. Ennyi. Senki se mondaná rá, hogy ez a kút a magyar olajipar nagy reménysége, mint ahogy nem is az.
A kútból vezeték viszi a közeli főtartályba a nyers kőolajat, amit naponta két-háromszor ürít a tanker kocsi, hogy a nedűt a Dunai Kőolajfinomítóba szállítsa. A kút hozama egyelőre 600 hordó/nap (mintegy száz köbméter naponta), de ezt a mennyiséget a beüzemeléssel folyamatosan növelik. A vezetéken kis csap figyel, ebből eresztenek le az újságírók, főleg a tévések kedvéért két kisebb doboznyi meleg kőolajat.
A kőolaj gyorsan, már 35-36 fokon dermed, így a minta, amit kis butéliában szorongat Vecsés polgármestere, és amit az újságírók műanyag csőben kapnak kézhez, már inkább barnásfekete gépzsírhoz hasonlít. Vecsésnek jól jön a kút, évi 15-20 millió forintnyi iparűzési adót hozhat, bár a polgármester egy elejtett megjegyzéséből kiderül: egy termálkútnak jobban örülnének.
A Mol ígérete szerint a települést nem fogja terhelni plusz teherautó-forgalom, a tankerek a várost megkerülve közelítik meg a kutat. Büdöstől, füsttől sem kell tartani a vecsésieknek, a Mol szerint minimális a kibocsátás: még a biztonsági gázfáklya sem ég, mert a vecsési olajmező egyedülálló módon nem tartalmaz gázt.
Az olajmező mintegy 2000 méter mélyen fekszik, és mivel ilyen vastag kőzetréteg nehezedik rá, nagy nyomással tör a felszínre a kifúrt nyíláson – mondja lapunknak Uhrinyiné Gergely Eszter, a Mol kutatási vezetője. Egy nagy mészkőréteget képzeljünk el ebben a mélységben, ami olyan mintha a Bükk hegység bukott volna le a felszín alá, teszi hozzá. Ez a mészkőréteg egy kiterjedt repedésrendszerrel rendelkezik, ami lényegében a természetes tárolója a 15-20 millió éve odalent érlelődő-préselődő növényi és állati élőlénymasszának, a kőolajnak.
Az olajkutak eleinte könnyen kitermelhetők, a fekete arany a nagy nyomás miatt saját erejéből tör a felszínre. Homonnay Ádám, a Mol kutatási-termelési igazgatója szerint a vecsési kútból körülbelül még 15 évig lehet költséghatékonyan kinyerni az olajat, mielőtt kimerülne. A ciklus vége felé azonban egyre több trükköt kell majd bevetni az olaj előcsalogatására. De így is bőven kitermeli azt a 2 milliárd forintot, amit a felkutatására fordítottak.
Hogy a vecsési kút kapacitását arányaiban érzékeljük, tudnunk kell, hogy a Mol az ország olajszükségletének mindössze 10 százalékát tudja előteremteni a hazai talajból, a vecsési kút pedig ezt termelést emeli meg egy százalékponttal, körülbelül 11 százalékra.
Azaz a vecsési mini-Dallas az országos olajszükséglet 1 százalékát tudja biztosítani.
De ez is nagy pénz. Megéri a Molnak, hogy megpróbálja megtalálni az egyre nehezebben kitermelhető, maradék hazai olajmezőket: a következő öt évben például 200 milliárd forintot rászánva az ilyen kutatásokra.
Mint a bejáráson megtudom, a könnyen kiaknázható magyar lelőhelyeket már letermelték, még egyszer nem lesz olyan, nemzetközi viszonylatban is jelentősnek mondható olajmezőnk, mint az algyői. Az algyői olajat 1965-ben fedezte fel egy termálvíz után kutató egység: akkor víz helyett olaj tört fel a mélyből. A gazdasági hatalom pedig gyorsan ráugrott a lehetőségre, 1978-ra már kiépült a teljes infrastruktúra.
Az olajváros 50 millió tonna olajat és 100 milliárd köbméter gázt termelt összesen. Ez a volumen a hetvenes években arra volt elég, hogy az ország olajszükségletének 70-80 százalékát fedezze. Az algyői mező az arany évtized után aztán a kilencvenes években merülni kezdett, a termelés mára a töredékére, napi 400 tonna olajra és 350 köbméter gázra esett vissza. Ezért is folyamatosan meg kell küzdeni: különböző technológiákkal, gázbefúvással kell a felszínre segíteni a nyomását már rég elvesztett ásványolajat.
Az eredmény is sovánka: egy liter termelvény (kitermelt folyadék) mindössze 2-3 százalék olajat tartalmaz a 97-98 százaléknyi rétegvíz tetején. Ráadásul a rengeteg kitermelt rétegvizet vissza is kell sajtolni a földbe, kétezer méter mélyre. A folyamatosan finomított, különböző technikák segítségével, a remények szerint még legalább egy évtizedig elketyeg az algyői olajmező, de egyszer csak eljön majd a nap, amikor a kitermelési költség meghaladja a kitermelt olaj árát, és akkor be kell zárni.
Ahhoz, hogy akkor se kelljen lehúzni a redőnyt Algyőn, a Mol egyre inkább koncentrál arra, hogy az olajat fenntartható energiaforrásokat váltsa ki a helyszínen. A mérnöki csapatnak leginkább a geotermikus energia kihasználása fekszik a legjobban. Mint az egyik mérnök ecseteli: arra törekednek, hogy az olajbányászat Algyőn ne olyan tragikus hirtelenséggel fejeződjön be, mint a szénbányászat a kilencvenes évek Magyarországán, azaz legyen egy nyitott átmenet.
