Még 2022-ben véget ér a Blaha Lujza tér felújítása

2022. november 29. – 15:37

Másolás

Vágólapra másolva

Elkezdődött a megújuló Blaha Lujza tér műszaki átvételi eljárása kedden, az ellenőrzési folyamat során kisebb helyszíni munkák még történhetnek, de amint ez megvan, a ligetes-fás találkozóhelyként újjászülető teret idén birtokba vehetik az arra közlekedők – közölte a Budapesti Közlekedési Központ az MTI-vel. A BKK úgy kalkulál, hogy decemberben még lehetnek kisebb helyszíni munkák, de a Blaha Lujza tér teljes kivitelezése – a Somogyi Béla utca kapcsolódó felújításával együtt – az idén befejeződik.

Mostanra lerakták a térburkolatot és elültették az összes fát, így a már meglévőkkel és az újakkal együtt 89 fa áll a téren. Befejezték a növénytelepítést a növénykazettákba ültetett fák környezetében, valamint helyére tették az akadálymentes nyilvános illemhelyet. A tájékoztatás szerint tizenegy kis méretű, úgynevezett mikroszobrot helyeztek el a megújuló téren, a növénykazetták ülőfelületén. A különleges alkotások az egykori Népszínház, majd Nemzeti Színház színészlegendáit mutatják be egy-egy ikonikus szerepükben.

Nem csak a szobrok emlékeztetnek a színházra: a tér az egykori Nemzeti Színház székeire utaló bordó színű köztéri ülőalkalmatosságokkal és asztalokkal várja majd a megpihenni vágyókat, valamint a burkolatban megjelenik a lebontott épület körvonala. A mikroszobrok elkészítéséhez egykori fotók és grafikák adtak segítséget, amelyek a színészeket szerepeikben, jelmezben ábrázolják. A 11 műalkotás között helyet kapott például Blaha Lujza, Fedák Sári, Kassai Vidor és Tamássy József kis méretű szobra is.

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!