Jogosítvány nélkül lopott autót, háromszor összetörte

2022. november 27. – 16:43

Másolás

Vágólapra másolva

Emlékezetes jelenet zajlott tegnap reggel Szolnokon, ahol egy huszonhat éves férfi kővel bedobta két családi ház ablakát, majd egy utcán álló nyitott autóból ellopott háromezer forintot. A közelben talált egy másik, szintén nyitott autót, és mivel abban benne hagyta a slusszkulcsot a gazdája, elhajtott vele, majd hamarosan egy másik autónak ütközött.

Mivel az öreg Ford Galaxy működőképes maradt, elmenekült vele a baleset helyszínéről, ám néhány utcával távolabb fának ütközött, és bár a lopott autó rendszámtáblája leesett, innen is továbbhajtott. Később egy balra ívelő kanyarban lesodródott az autóval az úttestről, és egy ház kerítésének, majd egy fának csapódva megállt. Mivel a balesetező tolvajt meglátta a ház tulajdonosa, szólt neki, hogy értesítette a rendőrséget, ám a Police.hu közleménye szerint ekkor már többen feljelentették a szolnoki ámokfutót.

A történtekről kamerafelvétel is készült, illetve szemtanúk segítségével azonosították az elkövetőt, akit aznap elfogtak. A fiatal férfi elismerte tettét, és felmerült, hogy bódult állapotban volt a történtek idején. Kétrendbeli rongálás, illetve garázdaság, jármű önkényes elvétele, lopás és eltiltás alatti járművezetés miatt, valamint járművezetés bódult állapotban bűncselekménye és a balesetek miatt is eljárás indult eljárás vele szemben.

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!