Egyre több kúton nincs benzin vagy gázolaj, Budapest is érintett

2022. november 27. – 20:15

Másolás

Vágólapra másolva

Két napja elfogyott a készlet, és az eladó nem tudta megmondani, hogy mikor érkezik újabb szállítmány az ársapkás, 480 forintos literenkénti áron kapható 95-ös benzinből a budapesti Mészáros utcában található Mol-kútra. A készlethiány miatt ma délelőtt csak a literenként 699 forintért kínált Evo 100 prémium benzinből lehetett tankolni, de a kút munkatársa szerint hamarosan az is elfogy. Végül el is fogyott, hiszen délután négy óra körül már semmilyen benzinnel nem tudták kiszolgálni az autósokat.

Mindez csupán pontszerű benyomásnak tűnhet, de amint azt korábban az RTL Híradójára hivatkozva megírtuk, már pénteken is több olyan nagy benzinkút volt az országban, ahol nem lehetett hatósági áras üzemanyagot tankolni, és a Mol egyáltalán nem szállít majd üzemanyagot több száz független kútra a jövő hét folyamán.

A Shell töltőállomásain korlátozást vezettek be, eszerint 95-ös benzinből egy alkalommal legfeljebb 20 ezer forintért vehetnek az autósok, a gázolaj esetében pedig 50 ezer forint ez a határ, de a Szilágyi Erzsébet fasoron lévő kúton már így sem volt ma 95-ös benzin.

A Telex olvasói és munkatársai több helyen készlethiányt tapasztaltak az országban a hétvégén.

Az M5-ös autópálya fővárosból kifelé vezető szakaszán lévő Mol-kúton szombat este nem volt gázolaj, a Ladik utcai, tehát a Szentendrei út mentén található OMV-kúton pedig ma dél körül csak benzint árusítottak. Szintén készlethiány volt a Nagykanizsán, a 7-es főút mellett működő Mol-kúton, ahol elfogyott a hatósági áras gázolaj.

Gödöllőn, a Dózsa György úti Molnál sem hatósági áras gázolaj, sem benzin nem volt, a Pattantyús Ábrahám körúton semmilyen üzemanyaggal nem tudták kiszolgálni olvasónkat, a Szabadság úton, szintén a Molnál pedig csak az alap és feláras gázolajat lehetett tankolni, benzinből viszont egyik fajtát sem.

Bár a kormány korábbi bejelentése szerint továbbra sincs tervben a magánszemélyek által üzemeltetett magyarországi gépjárművekbe tankolható üzemanyagra vonatkozó árkorlátozás eltörlése, láthatóan számos helyen akadozik az ellátás. Ezt a Mol a megnövekedett kereslettel magyarázta az RTL-nek. Mi a Molnak és az OMV-nak is kérdéssort küldtünk a készlethiány okaival és a várható megoldással kapcsolatban. Az előbbi cég munkatársa holnapra ígért részletes válaszokat.

Azon olvasóink leveleit is várjuk a Telex ügyeleti emailcímére, akik a fentiekhez hasonló friss tapasztalatokat szereztek.

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!