Pszichiáternél is járt a tragédia előtt a két hónapos fiát vízbe fojtó komlói anya

2022. november 24. – 13:11

Másolás

Vágólapra másolva

Vádat emelt a Baranya Megyei Főügyészség azzal a nővel szemben, aki 2022. május 30-án vízbe fojtotta két hónapos gyermekét férjével közös komlói otthonában. A gyermek testére a nagyszülők találtak rá, amikor átmentek, de már nem tudtak segíteni rajta.

A vádirat szerint a 28 éves nő 2022 márciusában hozta világra kisfiát. A gyermeket férjével közösen nevelte, ellátásában a nő közelben lakó szülei rendszeresen segítettek. A gyerek fejlődését mind a gyerekorvos, mind a védőnő rendben találta.

Hetekkel a szülés után azonban a komlói anyában az a meggyőződés alakult ki, hogy kisfia nem fejlődik megfelelően, ő nem jó anya, nem tudja fiának megadni azt, amire szüksége van. Hozzátartozói kérésére ezután pszichiáterhez ment, aki szülés utáni depresszió tüneteit észlelte nála, ezért gyógyszeres kezelést rendelt el neki. Ezt ő elfogadta, a gyógyszert el is kezdte szedni.

Kisfiát 2022. május 31-én orvosi vizsgálatra kellett volna vinnie. Az anya attól tartott, hogy a vizsgálaton a kisfiú fejlettségét nem találják majd rendben, ezért pedig őt teszik felelőssé. Május 30-án, a délutáni órákban egyedül volt otthon fiával. Elhatározta, hogy a gyereket „megszabadítja a rá váró szenvedéstől”: megöli, és magával is végez. A vádirat szerint a nő ezután vízbe fojtotta kisfiát a fürdőkádban. Amikor szülei fél hat körül odaértek, lányukat a fürdőszobában találtak, amint maga elé mered, és ott találtak a halott kisfiúra is. A baba újraélesztését megkezdték, de sem ők, sem az időközben értesített mentők nem tudtak segíteni rajta. A kisfiú életkorának megfelelő érettségű és fejlettségű volt.

Az ügyészség tájékoztatása szerint a nő cselekménye 14. életévét be nem töltött személy sérelmére elkövetett emberölés megállapítására alkalmas. Ennek büntetési tétele 10 évtől 20 évig terjedő vagy életfogytig tartó szabadságvesztés.

Ingyenes, anonim, a nap 24 órájában hívható lelki elsősegély-szolgálat várja a hívásokat a 116-123 és a 06-80-810-600 telefonszámon. A segítők leveleket is fogadnak a sos116123@gmail.com címen, ezekre 72 órán belül válaszolnak. Kapcsolatfelvételre Skype-on is lehetőség van, a részleteket ezen az oldalon találja.

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!