Megölte két hónapos csecsemőjét egy komlói nő

2022. május 31. – 13:29

frissítve

Másolás

Vágólapra másolva

A látogatóba érkező nagyszülők találtak rá annak a két hónapos csecsemőnek az élettelen testére, akit édesanyja ölt meg Komlón. A Police.hu azt írja, hogy a gyanú szerint a 28 éves komlói nő 2022. május 30-án délután az otthonuk fürdőkádjában vízbe fojtotta a két hónapos gyermekét.

A nagyszülők azonnal hívták a központi segélyhívószámot, a kiérkező mentők azonban már nem tudták megmenteni a csecsemő életét. A rendőrök az anyát a helyszínen elfogták, majd előállították a főkapitányságra. Ott gyanúsítottként hallgatták ki a nőt, amely során részletes, beismerő vallomást tett. Őrizetbe vették, kezdeményezték letartóztatását. Az ügyet a Baranya Megyei Rendőr-főkapitányság szakértők bevonásával vizsgálja.

Egy 2018-as jogi tanulmányban a nők által elkövetett erőszakos bűncselekmények hazai vizsgálatáról írtak, és mint azt a szerző megjegyzi: mivel a nők által elkövetett erőszakos bűncselekmények közül a csecsemőgyilkosság leginkább női elkövetők által megvalósított bűncselekmény, így nem meglepő, hogy a női bűnelkövetéssel foglalkozó szakemberek nagy része ebben a témában publikál. A tanulmányok legtöbbje ugyanakkor, így Cseres Judit munkája is inkább az újszülöttgyilkosságokat vizsgálja, melynek legfőbb eleme a titkolózás: az elkövetők el akarják rejteni a várandósságot, a gyermekkel pedig azért végeznek, mert tartanak a megtorlástól, illetve a gyermekvállalás következményétől.

Ingyenes, anonim, a nap 24 órájában hívható lelki elsősegély-szolgálat várja a hívásokat a 116-123 és a 06-80-810-600 telefonszámon. A segítők leveleket is fogadnak a sos116123@gmail.com címen, ezekre 72 órán belül válaszolnak. Kapcsolatfelvételre Skype-on is lehetőség van, a részleteket ezen az oldalon találja.

A téma érzékenysége miatt ebben a cikkben nem jelenítünk meg reklámokat.

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!