Fokozódnak az üzemanyag-ellátási gondok és korlátozások Csongrád-Csanád megyében

2022. november 23. – 17:02

Móra Ferenc Sándor
Móra Ferenc Sándor
Szegedi tudósító

Másolás

Vágólapra másolva

Nagyon bizonytalan az üzemanyag-ellátás, és várhatóan ez a jövő héten sem javul, hiszen a Mol mostanában hetente küldi a tájékoztatásokat, amik csak egy hétre szólnak – mondta a Telexnek Kozmáné Fürtön Brigitta, a Tanker Hungary Kft. ügyvezetője. A szegedi cég a városban és a környékén lévő kisebb településeken, Sándorfalván, Szatymazon és Deszken, továbbá Kiskunfélegyházán üzemeltet egy-egy benzinkutat.

A cég öt kútjánál a hatósági áras üzemanyagok vásárlását tankolásonként már korábban 10 literre korlátozták, jelenleg is ennyi, de az ügyvezető azt sem tartja kizártnak, hogy 1 literig kell lemenniük, ha a helyzet nem javul.

A szegedi cég a Mol szerződött partnere, de az utóbbi időben már egyre kevesebb igényelt üzemanyagot kapott: korábban még a rendelt mennyiség 25%-át szállította le a nagykereskedő, de ma már annyit sem kapnak. Ha ez a következő hetekben is így folytatódik, az a kútjaik működését fogja fenyegetni.

A piaci áras üzemanyagból most még nagyobb tartalékaik vannak, a Mol ugyan nem szállít eleget nekik, de egy külföldi nagykereskedőtől tudnak időnként kisebb-nagyobb mennyiséget beszerezni, így, ha minden jól megy, a drágább benzin és gázolaj továbbra is kapható lesz a kútjaikon.

A Független Benzinkutak Szövetségének naponta gyarapodó listája szerint egyre több hazai településen válik nehézkessé, illetve szűnik meg a tankolás lehetősége. A listán jelenleg Csongrád-Csanád megye települései közül még egy sem látható, de a viszonylag közeli Kiskunfélegyháza több kúttal is szerepel. Mivel a szövetségnek nem minden kisebb töltőállomás a tagja, lehetnek még további kutak is, ahol ma már nem tudnak a vevők az általuk keresett üzemanyagból az igényeik szerint vásárolni.

Hódmezővásárhelyen is akadozik az ellátás. A Hódpress hírportál arról számolt be, hogy a héten több vásárhelyi kútnál is elfogyott a hatósági áras gázolaj, majd az egyik újabban érkező szállítmány is mindössze 10 ezer liter volt.

Szegeden belül is előfordult néhány kútnál üzemanyaghiány, itt azonban, mivel a városban sok töltőállomás van, még át lehet menni egyiktől a másikhoz.

A Telex fontosnak tartja, hogy az egész ország területéről szállíthasson az olvasóinak sztorikat, ezért közlünk gyakran vidéki riportokat. Mivel minden térséget nem tudunk lefedni budapesti szerkesztőségünkkel, keressük az együttműködést vidéki újságírókkal, és fokozatosan országos tudósítói hálózatot szeretnénk kiépíteni. Ez a cikk is egy ilyen együttműködés keretein belül készült.

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!