Négymillió eurós uniós keretet nyertek el a hazai civil szervezetek

2022. november 23. – 18:43

Másolás

Vágólapra másolva

Az Európai Unió „Polgárok, egyenlőség, jogok és értékek” programjának köszönhetően 2023-ban jelentős új pályázati forrás nyílik a helyben, illetve térségi és országos szinten tevékenykedő magyarországi civil szervezeteknek – áll az Ökotárs Alapítvány közleményében.

Az Ökotárs Alapítvány vezette négytagú konzorcium sikeresen pályázott az Európai Unió valamennyi tagállamában elérhető program magyarországi megvalósítására. A konzorcium, amelynek további tagjai az Autonómia Alapítvány, a Kárpátok Alapítvány-Magyarország és a Közösségfejlesztők Egyesülete, összesen 4 millió eurós forráshoz jutott, amelyből a következő három évben nyílt pályázatok útján fog támogatást adni a jogállamiság, a demokrácia, az egyenlőség és az emberi jogok védelme és népszerűsítése érdekében dolgozó hazai civileknek.

A program célja, hogy erős, összetartó és aktív civil közösségek működjenek országszerte. A leendő támogatottaknak munkájuk során lehetőségük lesz új partnerségek kialakítására, saját szervezetük fejlesztésére és módszertani tudásuk elmélyítésére, illetve konkrét kampányok megvalósítására is, hogy segítségükkel Magyarországon is minél többen kiálljanak magukért és másokért, és részt vegyenek a valamennyiünket érintő közügyek alakításában.

Móra Veronika, az Ökotárs Alapítvány igazgatója elmondta: az Ökotárs Alapítvány és partnerei évtizedek óta támogatnak civil kezdeményezéseket pályázatokkal, képzésekkel, mentorálással és tanácsadással. Hisznek a demokráciában, a szolidaritásban és a mindenkit megillető emberi jogokban. Meggyőződésük, hogy egy jól működő társadalomnak ezekre kell épülnie.

A program indulása 2023 elejére várható, a lebonyolítók decemberben további
információkkal jelentkeznek a civil szervezetek és kezdeményezések számára, közli az alapítvány.

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!