Az orosz főkonzulátus panaszt tett, mert kipateroltak egy miskolci szállodából két orosz turistát

2022. november 22. – 20:41

frissítve

Másolás

Vágólapra másolva

Orosz turistákat húztak ki miskolci szállodai szobájukból, a főkonzulátus magyarázatot vár.

Egy Magyarországon járt orosz turista panaszt tett a TourDom orosz utazási portálon, miután aznap este gyakorlatilag kirakták őt és társát a Premier Hotel Miskolc nevű szálloda bérelt szobájából.

Este 6 óra körül jelentkeztünk be a szállodába. Az út után lezuhanyoztunk, és már készültünk lefeküdni, de 9 óra körül felhívott az igazgató és közölte, hogy sürgősen ki kell költöznünk. Valójában egyszerűen kihúztak minket az ágyból, és kikísértek.

A turista Népszava által tolmácsolt szavai szerint a döntést közlő „fiatalember” oroszul beszélt és „elég udvarias volt”, és egy közeli szállodában ajánlott szobát az oroszoknak.

Nem maradt más hátra, mint hogy összepakoljunk.

Az igazgató a turistáknak elmondta, hogy a szálloda tulajdonosa ukrán, és bár jelenleg „a háborús övezetben tartózkodik”, arra utasította a személyzetet, hogy ne fogadjanak orosz útlevéllel rendelkező turistákat, és azoknak, akik már bejelentkeztek, el kell hagyniuk a szobákat.

A debreceni orosz főkonzulátus az esetről hétfőn Telegram-csatornáján írt, a beszámolóhoz hozzátette, hogy felvette a kapcsolatot a miskolci polgármesteri hivatallal és a magyarázatot kért az érintett szállodától.

Az ügyről kedden a miskolci önkormányzat közleményt adott ki, melyben azt írta, hogy szomorúan értesültek a hírről, de mivel a történtek „okairól és miértjeiről” nincsenek pontos információik, így a konkrét eseményt nem kívánják kommentálni. A városvezetés azonban leszögezte, hogy

Miskolc közismerten befogadó, vendégszerető város, és vezetése elítél minden etnikai, vallási, politikai vagy származási, nemzetiségi alapon történő megkülönböztetést és diszkriminációt.

Kapcsolódó
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!