A tíz legjobban jutalmazott tankerületi igazgató 2,3 millió forint feletti összeget vihetett haza 2021 végén

2022. november 20. – 14:27

Másolás

Vágólapra másolva

Nyilvánosságra hozta Tóth Endre, momentumos politikus annak a 10 tankerületi vezetőnek a nevét, akik a legnagyobb jutalmat kapták év végén a 2021-es évi munkájukért.

A Momentum parlamenti képviselője és oktatáspolitikusa, 10 hónapos jogi huzavona után szerezte meg a tankerületi igazgatók tavaly év végi jutalmainak összegét.

A legnagyobb jutalmat a Debreceni Tankerületi Központ korábbi vezetője, Pappné Gyulai Katalin kapta, egészen pontosan 2,5 millió forintot kapott év végén. A már nyugdíjas Pappné 10 éven át vezette a tankerületet és nevéhez kapcsolódik, amikor 2018-ban pedagógusnapon kitüntette Kósa Lajos, fideszes országgyűlési képviselőt.

A második legnagyobb összeget hárman kapták: Tamás Ilona, az Észak-Budapesti Tankerületi Központ vezetője, Hajnissné Anda Éva, a Közép-Budai Tankerületi Központ igazgatója és Plesovszkiné Ujfaluczki Judit, a Szegedi Tankerületi Központ vezetője fejenként 2 millió 440 ezer forintot kaptak.

2,4 millió forintot kapott Marek János, a Soproni Tankerületi Központ igazgatója, Török Szabolcs, a Székesfehérvári Tankerületi Központ igazgatója és Szutorisz-Szügyi Csongor, a Szolnoki Tankerületi Központ igazgatója. Pásztor Gyula Csabáné, a kisvárdai tankerület vezetője és dr. Házlinger György, a közép-pesti tankerület vezetője tavaly 2 millió 360 ezer forintot kaptak. Az ötödik legnagyobb összeget Gaszperné Román Margit kapta, aki a nyíregyházi tankerület igazgatója, ő 2 millió 320 ezer forintot kapott jutalomként.

„A legmagasabb jutalom összege több mint egy kezdő pedagógus 8 havi bruttó bére” – jegyezte meg az összegekkel kapcsolatban Tóth. Vasárnapi posztjának végén azt ígérte, hogy hétfőn azoknak a tankerületi igazgatóknak a jutalmát nevezi meg, akik korábban fideszes politikusok voltak.

A Tóth korábban azoknak a tankerületi vezetők jutalmát hozta nyilvánosságra, akik a pedagógusokat ért fenyegetések kapcsán váltak ismertté. Ezért később a Klebersberg Központ azt nyilatkozta: megteszik a szükséges jogi lépéseket a momentumos politikus ellen, mert az szerintük „jogszabálysértő módon tette közzé a tankerületi vezetők személyes adatait.”

Arra is reagáltak, hogy a tankerületi vezetők jutalma miért ilyen magas. A KK szerint „a motivációs juttatásoknak semmi köze nincs a pedagógusok béréhez, hiszen egyik esetben kormánytisztviselői, másikban pedig közalkalmazotti státuszról van szó, melyekre külön szabályozás és külön bérkeret vonatkozik.”

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!