Két bírót osztottak be dolgozni a Rogán Antal által vezetett Miniszterelnöki Kabinetirodába

2022. november 19. – 07:08

Másolás

Vágólapra másolva

Két bírót helyeznek át egy évre a Rogán Antal által vezetett Miniszterelnöki Kabinetirodába – derül ki az Országos Bírósági Hivatal (OBH) határozatából. A két bíró beosztását Benkő Tamás János, a Miniszterelnöki Kabinetiroda közigazgatási államtitkára kezdeményezte. Hajnalné Káder Edit, a Fővárosi Törvényszék bírája és Tanács Péter Imre, a Pesti Központi Kerületi Bíróság bírája 2022. október 15-től 2023. október 14-ig dolgozik majd a Kabinetirodában.

A Miniszterelnöki Kabinetiroda a Telex kérdésére azt válaszolta: a bírák egy jogszabály előkészítésében fognak segíteni, ezen idő alatt nem végeznek ítélkezési tevékenységet, beosztásuk a jogszabályok alapján történt és ez nem sérti a hatalmi ágak szétválasztásának elvét. Víg Dávid, az Amnesty International magyarországi vezetője szerint ugyanakkor több aggályt is felvet az, hogy a kormány szolgálatában dolgozó, magas fizetéssel elismert bírókat később visszahelyezik az ítélkezési területre, ahol pályázat nélkül lehetnek tanácsvezető bírók.

A bírók áthelyezését, minisztériumba való beosztását a bírák jogállásáról és javadalmazásáról szóló törvény teszi lehetővé. Eddig főként arra volt példa, hogy bírókat az Igazságügyi Minisztériumba osztottak be, akik segítettek a jogszabályok előkészítésében, kegyelmi ügyek intézésében vagy egyéb, igazságügyi munkatapasztalatot igénylő feladatokban. Milyen feladatot kell végezniük a bíráknak a Kabinetirodában és mindez mennyiben felel meg a hatalmi ágak szétválasztásának? – tettük fel a kérdést az OBH-nak és a Miniszterelnöki Kabinetirodának.

A Miniszterelnöki Kabinetiroda válasza szerint a bírók minisztériumokba való beosztása nem sérti a hatalmi ágak szétválasztásának elvét. A beosztás feltétele a bírák beleegyezése, másrészt, hogy a bírák beosztásuk alatt ítélkezési tevékenységet nem végezhetnek. A bírák beosztása a minisztériumba ilyen feltételek mellett megfelel az európai gyakorlatnak is – írták.

„A megkeresésben érintett bírák beosztásának a célja konkrétan az, hogy közreműködjenek a gazdaságfejlesztési miniszter feladat – és hatáskörébe tartozó fizetésképtelenségi jogszabály előkészítésében”

– válaszolta kérdésünkre a Miniszterelnöki Kabinetiroda sajtóosztálya.

Az Országos Bírósági Hivatal határozata – Fotó: Telex
Az Országos Bírósági Hivatal határozata – Fotó: Telex

A bírák jogállásáról és javadalmazásáról szóló 2011. évi CLXII. törvény 62/A. § (1) bekezdése szerint a bíró az érintett szerv alaptevékenységébe tartozó közjogi jellegű feladat- és hatáskör ellátására osztható be. A jogszabály szerint a beosztás célja, hogy a bíró az érintett szerv tevékenységében való részvétellel szakmai gyakorlatot és ismereteket szerezzen, valamint az érintett szerv tevékenységét bírói tapasztalatával támogassa.

Az Országos Bírósági Hivatal a Telex kérdésére azt írta: bíró minisztériumi beosztására nem csak a jelenleg hatályos, hanem a korábbi, 1997-ben elfogadott törvény is lehetőséget adott, ahogyan ilyen beosztásra más európai országokban is lehetőség van. A minisztériumi beosztás időtartama alatt a beosztott bíró ítélkező tevékenységet nem folytathat, illetve a beosztása megszűnése után két évig nem vehet részt olyan ügy elintézésben, amelyben az érintett szerv félként szerepel.

Ugyan a jogszabályok mindezt valóban lehetővé teszik, mindez nem jelenti azt, hogy minden teljesen rendben lenne ezzel a gyakorlattal. 2021-ben az Európai Bizottság számára a hazai jogállamiság helyzetéről nyolc hazai civil szervezet, köztük az Amnesty International szakértői írtak jelentést. Ebben is aggályaikat fogalmazzák meg a bíróknak a bírósági rendszeren kívüli állami szervhez való kihelyezéséről.

A jelentés így fogalmaz: „Egy 2020-ban elfogadott törvény lehetővé tette az OBH elnöke számára, hogy bármely bírót a bírósági rendszeren kívüli állami szervhez, például kormányhivatalokba vagy az ügyészségre helyezzen át. Az áthelyezett bírók jelentősen magasabb díjazásban részesülnek, és a kihelyezést követően pályázat nélkül nyerhetnek tanácselnöki kinevezést, akár korábbi álláshelyüknél magasabb bíróságon is. Az áthelyezett bírók ráadásul olyan ügyekkel is foglalkozhatnak, amelyekben korábban ők maguk ítélkeztek vagy amelyeket kollégáik tárgyalnak. Ez az eljárás elmossa a határokat az igazságszolgáltatás és a közigazgatás között, és sértheti a tisztességes eljáráshoz való jogot.”

A most a Miniszterelnöki Kabinetirodához beosztott egyik bíróról ismert, hogy 2013-2017 között az Igazságügyi Minisztériumban dolgozott, 2015-ben miniszteri elismerő oklevelet kapott. Víg Dávid, az Amnesty International magyarországi vezetője a Telexnek azt mondta: aggályos, hogy nem tudni, mi alapján választják ki a Miniszterelnöki Kabinetirodába éppen az adott bírókat, ahol Rogán Antal lesz a főnökük, magasabb fizetésben részesülnek, és ha visszakerülnek a bíróságra, akkor a kormánynál szocializált bírák potenciálisan pályázat nélkül lehetnek tanácselnökök.

Ez a cikkünk ide kattintva angol nyelven is olvasható a Telex English oldalán. Nagyon kevés az olyan magyarországi lap, amelyik politikától független, és angol nyelvű híreket is kínál. A Telex viszont ilyen, naponta többször közöljük minden olyan anyagunkat angolul is, amelynek nemzetközi relevanciája van, és az angolul olvasó közönségnek is érdekes lehet: hírek, politikai elemzések, tényfeltárások, színes riportok. Vigye hírét a Telex English rovatnak, Twitterünknek és angol nyelvű heti hírlevelünknek az angolul olvasó ismerősei között!

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!