Szegeden élőlánc helyett felkiáltójelre álltak össze

2022. november 18. – 08:07

Móra Ferenc Sándor
Móra Ferenc Sándor
Szegedi tudósító

Másolás

Vágólapra másolva

Szegeden az volt a terv, hogy a Tisza-part belvárosi szakaszán, a Stefánia sétánnyal párhuzamos úton tartják az élőláncos tiltakozást, amelyet az Egységes Diákfront szegedi tagjai szerveztek. A helyszín előnye, hogy az oktatás helyzetének javítása érdekében demonstrálók nem akadályozzák a reggeli forgalmat, még a gyalogosokét sem, hiszen nem sokan járnak arra ilyenkor, és a Móra park területére nem hajthatnak be autósok. A meghirdette időpontra, 7.45-re alig 20 résztvevő jelent meg, és negyedórával később is csak 30-40 volt a jelenlévők száma, akiknek negyede rendező. Így élőlánc helyett felkiáltójelet formáztak a Móra Ferenc Múzeum előtt.

Fotó: Bálint András / Szegeder
Fotó: Bálint András / Szegeder

Szegeden ma több iskolában is sztrájkolnak a tanárok, mint a tegnap esti demonstráción elhangzott, összesen 17, a városban és a környékén lévő oktatási intézményben tartanak munkabeszüntetést, van, ahol ebben a túlnyomó többség, a tanárok 98 százaléka részt vesz, míg a többi iskolában változó arányokban és időszakokban sztrájkolnak.

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!