„A tanárok és a szülők tartják életben a közoktatást” – Győrben is tüntettek

2022. november 18. – 17:56

Cséfalvay Attila
Cséfalvay Attila
Győri tudósító

Másolás

Vágólapra másolva

A kormány csak a polgári engedetlenségből ért: tovább kell lépnünk – mondta Molnár Áron, a NoÁr mozgalom alapítója péntek délután Győrben, a Pedagógusok Demokratikus Szakszervezete szervezte demonstrációján, amin 80-100-an vettek részt. Arra buzdított, hogy a tanárok kezdjenek csendes ülősztrájkba a tankerületeknél, és borítsák be a várost a kilenc pontos, kinyomtatott követeléseikkel.

Fotó: Cséfalvay Attila / Telex
Fotó: Cséfalvay Attila / Telex

Neubauer Tamás, a PDSZ megyei elnöke szerint a diákok, a tanárok és a szülők tartják életben a közoktatást. Gere-Kovács Dávid a diákok nevében kért szót: tiltakozott az iskolai körülmények ellen, és az ellen, hogy az oktatás a gyakorlati helyett a lexikális tudásra épít, gondolkodás helyett a magolást helyezi előtérbe.

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!