Indiai orrszarvú született Nyíregyházán

2022. november 17. – 13:48

Indiai orrszarvú született Nyíregyházán
Fotó: Nyíregyházi Állatpark

Másolás

Vágólapra másolva

A Nyíregyházi Állatparkban élő, Aruna névre keresztelt nőstény orrszarvú 2022. november 4-én 19.56 perckor adott életet borjának. A kis indiai orrszarvú (Rhinoceros unicornis) születése hatalmas zoológiai siker, hiszen

már az komoly szakértelmet igényel, hogy természetes módon párzásra bírják ezeket a fogságban nagyon ritkán szaporodó, magányos életmódú állatokat

– írta érdeklődésünkre a Nyíregyházi Állatpark. A világon idén a nyolcadik olyan indiai orrszarvúborjú a nyíregyházi, amely fogságban született.

A jelenleg 62 kilogrammos állat mindennapjait és gyarapodását folyamatosan figyelemmel kísérik a szakemberek. A borjú a naponta 20-30 liternyi anyatejet iszik, amelynek köszönhetően naponta 1-2 kg-ot gyarapszik és ivarérett korában testtömege elérheti majd akár a 2,5 tonnát is.

Mint írják, a Nyíregyházi Állatparkban szaporodó indiai orrszarvúcsapat jelenleg 3 ivarérett állatból áll, melyek az Európai Fajmegőrzési Tenyészprogram keretében kerültek Nyíregyházára.

A nőstény orrszarvú csak néhány napig fogamzóképes, ezért a gondozók folyamatosan figyelték, míg az állatorvosi team hetente hormonszintet vizsgált, hogy megtalálják a párzás legoptimálisabb időpontját. A sikeres randevút követően, a vemhesség előrehaladtával már kamerarendszeren keresztül figyelték esténként a gondozók a vemhes orrszarvút.

Az idősebb tehén a 14 éves Jázmin 2018-ban hozta világra kicsinyét (ez az állat volt az első, amely az országban született) és most Hans-nak, a 18 éves apaállatnak és a 11 éves Arunának született borja.

Az idén 25 éves Nyíregyházi Állatpark igen komoly szakmai sikerként tekint a most született indiai orrszarvú bikára és a 11 hete világra jött afrikai elefánt borjúra is.

A két, leginkább veszélyezett vastagbőrű állat tenyésztése nehéz zárt tartási körülmények között – olvasható az állatpark közleményében.

Az indiai orrszarvú legfőbb ellensége az ember

Az indiai orrszarvú a Földön élő öt orrszarvúfaj egyike, és a legnagyobb méretű ázsiai orrszarvúfaj. Testtömege 1800-2700 kilogramm közötti. Latin neve elárulja (Rhinoceros unicornis), hogy egyetlen tülke van, amit a hím és a nőstény egyaránt visel. A 2-5 centiméter vastag, barnásszürke bőre gazdagon redőzött, melynek hatására megjelenése a középkori lovagok páncélzatára emlékeztet – ezért nevezik a fajt páncélos orrszarvúnak is.

Fotó: Nyíregyházi Állatpark
Fotó: Nyíregyházi Állatpark

Természetes élőhelyén, Indiában és Nepálban a fiatal egyedekre a tigrisek jelenthetnek veszélyt, a felnőtt állatok egyetlen ellensége az ember. Az egyik legnagyobb veszélyt mindmáig az orvvadászat jelenti számukra, tülkének ugyanis a tradicionális keleti orvoslásban gyógyhatást tulajdonítanak, fájdalom- és lázcsillapítóként és nemi vágyfokozóként használják, valamint Jemenben a dzsambia nevű tradicionális tőr markolatát is orrszarvútülökből készítik.

Az emberiség létszámának növekedésével egyre nagyobb területek kerülnek művelésbe, emiatt az indiai orrszarvúak élőhelyei egyre fogyatkoznak. A népességnövekedés másik következménye az élőhelyek szétdarabolódása, melynek hatására a populációk elszigetelődnek egymástól, így az állományok genetikai változatossága erősen leromlik.

A faj védelme érdekében , az Európai Állatkertek és Akváriumok Szövetsége (EAZA) Fajmegőrzési Programot (EEP) állított fel, melynek keretében jelenleg 67 állatkert 171 egyedet tart – írja a Nyíregyházi Állatpark.

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!