Változnak a Szép-kártyára vonatkozó szabályok

2022. november 16. – 15:16

frissítve

Másolás

Vágólapra másolva

A szerdai kormányülésen turisztikai akciótervet fogadott el a kormány. Kormánytámogatásra van szükség, hogy az energiaválság ellenére is nyitva tudjanak lenni az éttermek, szállodák, vendéglők, mondta Gulyás.

Tavalyhoz képest 34 százalékkal nőtt a vendégéjszakák száma, ami alig marad el a Covid előtti utolsó évtől. 2021-hez képest idén 45 százalékkal nőtt a vendéglátás árbevétele, de az energiaválság miatt ez az ágazat is nehéz helyzetbe került.

Változnak a Szép-kártyára vonatkozó szabályok: eltörlik a füleket, az összegeket egyben lehet majd felhasználni, céltól függetlenül.

A turizmusfejlesztési hozzájárulást is felfüggesztik 2022. október 1-je és 2023. március 31-e között, a már befizetett összeg visszaigényelhető lesz. Egy évvel meghosszabbítják a kötelező szállásértékelési rendszer bevezetésének határidejét.

Kapcsolódó
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!