A francia történész, aki szerelmes lett Orbán Viktorba

„Az inkonzisztens perifériáról a nagyon magas geopolitikai értékű pólusra történő paradigmatikus váltáshoz egy közvetítőre volt szükség: Orbán Viktorra”

– lehet, hogy ezt mindenki sejtette, néhányan tudták is, de csak egy ember volt képes így leírni, ő pedig Thibaud Gibelin francia történész, aki egész esszét írt Magyarország történetéről és Orbán Viktor munkásságáról. Elolvastuk a nemrég megjelent, Orbán Viktor győzelemre játszik című könyvet, amelyből a NER-t nem értettük meg jobban, de a rajongás egy egészen új szintjét sikerült megismernünk.

Három idézet következik:

„A Fidesz gyökerei Szent István királyságáig nyúlnak vissza.”
„Úgy tűnik, Angela Merkel hanyatló államát robbanásközeli ellentmondások feszítik; a bátortalanság és a brutalitás keveréke jellemzi a mai Németországot.”
„A szitkozódó panaszáradat kizárólag a liberálisok sajátja, a hatékony cselekvés pedig a nemzeti konzervatívoké.”

Ezek származhatnának a kormánymédia bármelyik elszabadult hajóágyújától, de történetesen Thibaud Gibelin könyvében olvashatók, ezzel pedig le is lövöm a poént arról, hogy áll a történész a NER-hez és az EU-hoz. Röviden: a kontinens történetében szerinte Orbán Viktornak olyan jelentősége lesz, mint Napóleonnak volt.

Lelkesebb a lelkeseknél

Thibaud Gibelin francia történész-politológus, a Paris Est-Créteil-i Egyetem doktorandusza és a fideszes kötődésű elitképző Mathias Corvinus Collegium (MCC) vendégoktatója. Első könyvét 2020-ban jelentette meg Franciaországban Pourquoi Viktor Orbán joue et gagne (Miért játszik és nyer Orbán Viktor?) címmel. Ezt fordíttatta le és jelentette meg idén munkahelye, az MCC Orbán Viktor győzelemre játszik címmel.

De csalódást kell okoznunk azoknak, akik azt hiszik, a 4550 forintért árult, kemény kötésű mű valami enciklopédiaméretű világmegfejtés lesz. Az esszét úgy sikerült kicsit több mint 200 oldalasra bővíteni, hogy:

• hatalmas betűkkel és hatalmas sorközökkel szedték;
• a szövegbe néhány oldalanként háromsoros kihagyásokat raktak;
• az oldalak alsó negyedét-harmadát gyakran az idézett források teszik ki, amelyek egy része folyamatosan ismétlődik;
• a szöveget pedig néhol egész oldalas, gigantikus betűkkel nyomott Orbán-idézetek szakítják meg.

A könyv esztétikája is mindenképpen kiemelkedő: a közcímek, a jegyzetek, és az egész oldalas Orbán-idézetek rikító narancssárgával vagy ilyen háttérrel vannak szedve, ami egyrészt lámpafénynél nagyon nehezen olvasható, másrészt nem nagyon emlékeztet arra, ahogy a normális könyvek ki szoktak nézni. Elég sokáig gondolkodtam, hogy vajon miért pont a rikító narancssárga színt választották a szöveghez. Aztán leesett.

Orbán = Magyarország, vagy mi?

Az esszé lazán összefüggő szövegek sorozata, amelyben néha oldalanként követik egymást a sorkihagyások, ezek általában ugrást is jelentenek a logikai fonálban. Az egymás után fűzött szövegrészletekben pedig – elsőre látszólag értelmetlenül – váltogatják egymást az Orbán Viktorról, a rendszeréről, az Európai Unióról és a magyar történelemről szóló részek.

Körülbelül a könyv háromnegyedénél jöttem rá, hogy a szöveg egy hatalmas párhuzam Orbán élete, politikai karrierje és Magyarország története között, amelyben az életmű minden szakaszához egy-egy történelmi korszak párosul.

Így került párhuzamba az 1914-től 1990-ig tartó korszak trianonostul és holokausztostul a 2002 és 2010 közötti balliberális kormányok munkásságával.

A szövegen egyébként látszik, hogy eredetileg franciáknak íródott. Mind a magyar történelemről, mind az Orbánról szóló részek kizárólag olyan adatokat tartalmaznak, amelyek rendszeresen újságot olvasó magyar embernek nem lehetnek újak. Az viszont komoly kérdéseket vet fel, hogy Gibelin hogyan értelmezi (újra), és hogyan interpretálja a magyar történelmet a(z elvileg létező) francia olvasóinak.

Akinek nem annyira magyarázták el Közép-Európát

A szövegből az derül ki, hogy a szerző vagy alig ismeri Közép-Európa történetét, vagy az ismereteit semennyire nem szégyelli aktuálpolitikai elképzelései szerint újraértelmezni. Gibelin a könyvben – tévesen – végig azonosítja Közép-Európát a visegrádi államokkal, és úgy beszél róluk, mintha az 1335-ös visegrádi királytalálkozó óta folyamatosan szorosan együttműködne a három-négy ország, mára pedig mindannyian illiberálissá váltak volna.

Szerinte ennek a négy országnak vált Orbán mára a szellemi vezetőjévé, nemsokára pedig eljön az idő, hogy a miniszterelnök az egész EU-t helyes pályára rakja. Az, hogy ez a helyes pálya pontosan mi lenne, nem derül ki, mert szerinte amúgy a nemzetállamoknak maguknak kell dönteniük mindenről.

De Gibelin a hidegháborúnak is egészen új értelmezést ad, amikor azt írja: „a szocializmus és a liberalizmus versengtek a vasfüggöny bal és jobb oldalán, s összességében azt lehet mondani, tiszteletben tartották egymást”. Ha ez igaz, akkor én valamiről lemaradtam történelemórán, nekem még valami kubai rakétaválság meg hasonlók rémlenek.

Európa a jéghegy felé tartó Titanic, amelynek kormányát Orbánnak kell átvennie

A szöveg legviccesebb része az, amikor Gibelin az utolsó oldalakon Orbán Viktor csatározásait írja le Soros Györggyel és az EU-val. Ez a rész már annyira csöpög az elfogultságtól és az Orbán iránti rajongástól, hogy engem végig a Szovjetunió történetírására emlékeztetett.

Aztán rájöttem, hogy a szovjet írók egy része legalább személyes fenyegetettségből írt ebben a stílusban a főtitkár elvtárs hőstetteiről, Gibelin viszont önként Orbánról. Más kérdés, hogy jól fizetett oktatói állása van az állami vagyonból felpumpált MCC-ben.

Sokáig gondolkodtam, hogy mit tudok írni a könyv pozitívumairól, de sajnos semmit nem sikerült találni. Sem a megvásárlását, sem az elolvasását nem ajánlom senkinek, a legrosszabbul elköltött 4550 forintom volt ez. Aki pedig arra kíváncsi, milyen tökéletes igazából az Orbán-rendszer, olvassa el inkább Orbán Balázs, György László vagy G. Fodor Gábor könyveit, amelyekből legalább ki is derül valami.