Nyolc órát vártak a Gripenek által kísért Ryanair-gép utasai Debrecenben

2022. november 13. – 11:27

Másolás

Vágólapra másolva

Nyolc óra várakozás után távozhattak a debreceni repülőtérről annak a Ryanair-járatnak az utasai, amely tegnap bombafenyegetés miatt kényszerleszállást hajtott végre.

A lengyelországi Poznańból Izraelbe tartó gép bombafenyegetést kapott, ezt követően vadászgépek kíséretében 16 óra 06 perckor érkezett a reptérre. A leszállás után a repülőgép fedélzetén tartózkodó 148 utas, valamint a személyzet kiszállítása a protokollfolyamatok szerint megtörtént, akik így biztonságosan várakozhatnak a terminálépületben.

A Dehír szerint a gép a román légtérből lépett be Magyarország légterébe. Ekkor a román légierőtől átvették a kísérési feladatot a Magyar Honvédség vadászgépei, és az utasszállítót a Debrecen Nemzetközi Repülőtérre kísérték, ahol az leszállt. A Gripenek ezt követően visszatértek a kecskeméti bázisra.

A Cívishír szerint az átvizsgálás éjfélig tartott. Mivel nem találtak semmit, a Boeing 737-es visszatért Poznańba.

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!