Bombafenyegetés miatt hajtott végre kényszerleszállást egy utasszállító Debrecenben

2022. november 12. – 18:53

Másolás

Vágólapra másolva

Megszakította útját, és kényszerleszállást hajtott végre a debreceni reptéren a Ryanair Poznańból Tel Avivba tartó utasszállító gépe. Vajda János, a repteret üzemeltető társaság ügyvezetője a Dehirnek meg is erősítette a dolgot, a későbbi hivatalos közlemény szerint az utasszállító biztonsági okokra hivatkozva, vadászgépek kíséretében érkezett a reptérre nem sokkal délután 4 után.

A Honvédelmi Minisztérium tájékoztatása szerint a gép bombafenyegetést kapott, ezért riasztották a Gripeneket.

A debreceni lapok egybehangzóan állítják, hogy az utasszállítót Gripenek kísérték, és egy olvasónk is jelezte, hogy délután négy után nem sokkal vadászgép körözött a város felett. A Debrecen International Airport Kft. aztán a lap cikke szerint közleményt is kiadott az ügyben, eszerint a légiforgalmi szolgálat tájékoztatása alapján, helyi idő szerint 16:06 perckor egy Boeing 737-800-as típusú repülőgép érkezett a Magyar Légierő vadászgépeinek kíséretében a Debrecen Nemzetközi Repülőtérre, biztonsági okokra hivatkozva.

A leszállást követően a repülőgép fedélzetén tartózkodó 148 utas, valamint a személyzet kiszállítása a protokoll szerint megtörtént, így biztonságosan várakozhatnak a terminál épületben. A légijármű, valamint az eset körülményei az illetékes hatóságok által vizsgálat alatt állnak, további tájékoztatást pedig a vizsgálat lezárását követően tudnak majd adni. A Honvédelmi Minisztérium közleménye szerint a gép bombafenyegetést kapott még a román légtérben, ezért riasztották a Gripeneket. Amikor az utasszállító belépett a magyar légtérbe, átvették a kísérési feladatot a román légierőtől, és a debreceni reptérre kísérték. A kényszerleszállást a Flightradar is rögzítette.

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!