A Covid-lezárások óta egyre több fiatal kísérel meg öngyilkosságot, de az állam nem sokat tesz ez ellen

2022. november 06. – 08:31

Másolás

Vágólapra másolva

A Covid-járvány miatti lezárások bevezetése óta jelentősen nőtt a fiatalok között az öngyilkossági kísérletek és a depressziósok száma – írja egy uniós tanulmányra hivatkozva a G7. A gazdasági portál cikke szerint a például a Vadaskert Gyermek- és Ifjúságpszichiátriai Kórház és Szakambulancia sürgősségi osztályán kezelt fiatalok száma 2019-hez képest 2021-ben 40 százalékkal nőtt.

A fiatalok mentális egészsége minden olyan országban romlott, ahol lezárásokat vezettek be a Covid-járvány miatt. Csakhogy míg az EU legtöbb tagállamában az iskolapszichológusi hálózat megerősítésével próbálják javítani a helyzetet, Magyarországon a G7 cikke szerint a szakemberhiány és a fejetlenség miatt csak torlódtak az esetek.

A koronavírus miatt bevezetett lezárások sok olyan fiatalból kihozták a mentális rendellenességeket, akikben az valószínűleg még évekig lappangott, vagy esetleg ki sem alakult volna. A leggyakoribb mentális betegségek a szorongás, a depresszió, a figyelemzavaros hiperaktivitás (ADHD), az evészavar és az alvászavar. Jelentős probléma továbbá a tanulási képességzavar és az autizmus is.

Nemrég közel 300 iskola- és óvodapszichológus írt alá egy szakmai állásfoglalást arról, hogy Magyarországon aggasztóan romlik a gyerekek pszichés állapota.

Kedvenceink
Kövess minket Facebookon is!