Hadházy: A pizzafutárt sem engedik be az épületbe

2022. november 4. – 20:09

Másolás

Vágólapra másolva

„Azt mondják, hogy nem szeretjük a hazánkat” – mondta Hadházy Ákos, és arra kérte a rendőri sorfallal farkasszemet néző tüntetőket, hogy énekeljék el a Himnuszt közösen. „Ria-ria-ria Hungária” – skandálták a résztvevők Himnusz után.

Hadházy Ákos a Telex élő Facebook-közvetítésében arról beszélt, sikerült elérni, amit terveztek: blokádot állítottak a közmédiánál. Addig lesz blokád, amíg félnek odabent – tette hozzá. Hadházy szerint jelenleg nem lehet kimenni az épületből, és be se lehet menni. Sőt, még a pizzafutárt sem engedik a gazdasági bejáraton, amit lezártak, amikor odament négy országgyűlési képviselő. Akkor lesz vége a tüntetésnek, amikor leégnek a fáklyák – válaszolta kérdésünkre.

Pár tüntető megpróbált átmenni a rendőri sorfalon, de nem engedték őket.

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!